# Chapter 2 ~ I'm sick of this

Hello!
Itt van a 2.fejezet is.Ha kérhetem, kommenteljetek és nyomjátok meg alul valamelyik vélemény-gombot.Köszönöm :)) <3 alice. ~

Nyűgösen rántottam le magamról a takarót, de kezem azonnal az arcom elé kaptam, ugyanis a napsugarak bántották a szemem.Főleg egy ilyen szörnyű éjszaka után.Nem tudom kiverni a fejemből azt az átkozott levelet.Egy kérdés zakatol folyamatosan a fejemben.Miért?
Morcosan tápászkodtam fel az ágyamból és komótosan a tükör elé ballagtam.Na, a maradék életkedvem is elpárolgott, ahogy farkasszemet néztem a tükörképemmel.Egy holtsápadt, kócos, bedagadt szemű lány bámult rám.Remélem anyuék örülnek, hogy érzelmi roncsot csinálnak egyszem lányukból.Hatalmas sóhajjal kiléptem az ajtómon és levonszoltam magam a konyhába.
-Uhh. - ez volt Liam össz reakciója, amikor leültem vele szemben az asztalhoz.
-Ne mondj semmit, kérlek! - könyörögtem neki.Rendes volt tartotta magát, én pedig nekiláttam a reggelimnek.Kerek egy percig bírta.
-Nem kötelező menned.A te döntésed. - szólt halkan. - De jól jegyezd meg, én mindig támogatni foglak.Ahogy te is támogattál engem 2 évvel ezelőtt az X-Faktorban.
-Miért érzem úgy, hogy el akarsz mondani valamit? - húztam össze a szemem gyanakodva.
-Mert el akarok mondani valamit. - adta meg az egyértelmű választ. - Jelentkeztem az X-Faktorba.Megint.Nem adom fel.
-Ez tök jó. - mosolyogtam őszintén.Nekem teljesen természetes, hogy mellette állok, ha valaminek nekifog.Nos, úgy tűnik neki nem, ugyanis hitetlenkedve nézett rám. - Most mi van?
-Te...nem haragszol?
-Miért haragudnék? - értetlenkedtem.
-Csak mert, itt van ez a hercegnős cucc is, és most bejelentem, hogy újra megpróbálkozok az X-Faktorral, ami plusz meló...
-Tehetséges vagy.Esélyes lennél, nem foglak visszatartani.
-Mióta vagy ilyen figyelmes? - kérdezte vigyorogva.
-Ja, nem tudom. - rántottam meg a vállam. - De hogy egy kicsit önmagam is legyek, csak úgy közölném, hogy ha te majd tarolsz, akkor eldicsekedhetek vele, hogy van egy menő és őrülten tehetséges uncsitesóm.
-Na, és ez mi lesz majd ahhoz képest, hogy hercegnőként vonulsz végig mindenhol? - kontrázott.
-Honnan tudod, hogy elvállalom?
-Ismerlek.
-Oké. - bólintottam. - Akkor megegyezünk, hogy te viszel engem a backstagebe, én meg majd meghívlak, hogy keringőzz velem a palotában.
-Kihívás elfogadva. - nyújtotta a kezét Liam, én pedig megráztam azt.
Lehet, hogy hülyeség, lehet, hogy szánalmas a viselkedésünk, de mi mindig ilyenek voltunk.Mi mindketten ilyenek vagyunk, és ez köt minket annyira egymáshoz.
Hosszas hallgatás következett, amit szokás szerint én törtem meg.
-Te mit tennél a helyemben? - emeltem fel a fejem kétségbeesetten.
-Mármint, ha a szüleim felhívnának és közölnék, hogy hercegnő vagyok? - vonta fel a szemöldökét, mire hangosan felnevettem.
-Veled nem lehet értelmesen beszélgetni. - állapítottam meg.
-Dehogynem. - kelt vitába. - Szóval.Én nem szeretnék ebbe belefolyni.Nem szólok bele, nem zavarlak össze.Erről neked kell döntened.
-Liam. - szóltam fáradtan. - Az egyedüli dolog, amiről már döntöttem az, hogy a segítségedet fogom kérni.Bármit mondasz, elfogadom.Én már teljesen tanácstalan vagyok, fogalmam sincs, mit csináljak.
-Hát jó.De előre szólok, te akartad. - emlékeztetett. - Szerintem menj el Londonba.Beszélj a szüleiddel, mondd meg, hogy mit gondolsz erről.És legalább próbáld meg ezt az egészet!Mit veszíthetsz vele?Amúgy sem vagy oda bezárva, bármikor visszajöhetsz.De ez csak az én véleményem.
Ahogy átgondoltam szavait, rádöbbentem, hogy igaza van.Mi van, ha mégsem lesz olyan szörnyű, mint ahogy bemesélem azt magamnak?Lehet, ha életem egyik legjobb döntése lesz ez.Vagy nem, de az már más kérdés.
-Köszönöm. - mosolyodtam el hálásan.
-Te megfogadod az én tanácsom? - kerekedett el a szeme.
-Azt egy szóval sem mondtam. - vigyorogtam rá. - De egyénként ja, megfogadom.
-Hogy-hogy? - érdeklődött.
-Mert igazad van. - néztem mélyen a szemébe, és úgy éreztem, ez egy igazán megható pillanat.
-Na, ezt fel kellett volna venni. - csapta agyon a varázst. - Mikor mondtad te ezt nekem utoljára?Egyáltalán mondtad valaha?
-Először és utoljára. - bólintottam.
-Ezt megbeszéltük. - biccentett komoran.A következő másodpercben teljesen egyszerre tört ki mindkettőnkből a nevetés.Tény, hogy nem gyakran adok igazat Liamnek, úgyhogy ez egy ritka pillanat volt. - De komolyan.Miért van az, hogy a legapróbb dolgokra az istenért sem tudlak rávenni, ebben meg egyetértesz velem?
-Mert azok a kis dolgok nem érnek meg akkora fejtörést. - vontam meg a vállam.
-És már bölcs is. - csóválta meg a fejét Liam szórakozottan. - Talán tényleg neked való ez a hercegnősdi.
-Beszéljünk másról. - kértem, de közben egy apró mosoly bujkált az arcomon.

                                                               ********

-Bármi baj van, csak szólj, oké? - ígértette meg velem Liam.Vagy századszorra.Mintha nem is a tulajdon szüleimhez, hanem egy vadidegen házaspárhoz készülnék.Bár, sajnos az esetemben ez a kettő eléggé összefolyik.Mindegy, ez van.
-Persze, szólni fogok. - sóhajtottam.És még tovább fárasztott a gondolataival, egészen addig, amíg a palotához nem értünk.Akkor abbahagyta.
A csomagjaimmal együtt felsétáltunk a hatalmas kőlépcsőn, és megálltunk az őrök előtt.Egy rövid magyarázattal tartoztunk, hogy pontosan kik vagyunk, mit akarunk, stb.Na, anyuéknak aztán nem kell aggódniuk a biztonságuk miatt.Be kell vallanom, nagyon ideges voltam.Olyan rég láttam már a szüleimet.
Ahogy beléptünk az óriási kapun, egyenesen szembetaláltam magam Velük.Mindketten ki voltak öltözve, én pedig úgy éreztem, nem ez volt a legjobb alkalom, hogy kipróbáljam a legújabb összeállításom, ami egy kapucnis pulcsiból, egy csőfarmerből és tornacipőből állt.Áhh, ennyi baj legyen.
-Alicia! - szólított meg kedvesen anya, majd közelebb lépett hozzám, és megölelt.Ezután apu következett, tőle is kaptam egy nagy ölelést. - Kislányom, nézd meg a szobádat, Cordelia elkísér. - mutatott egy nagyon fiatal, körülbelül 16-17 éves lány felé.
-Rendben. - bólintottam, és elindultam Cordelia felé.
-Kövessen hölgyem! - mosolygott rám.Megmarkoltam a táskáimat és elindultam utána a márványlépcsőn.Rögtön a folyosó elején kinyitott egy ajtót, és betessékelt.
-Úristen. - szaladt ki a számon.Mintha egy királyi filmbe csöppentem volna.Alapból nagyon tágas szoba volt, méretes baldachinos ággyal és egyéb bútorokkal.
-Az a gardróbja. - mutatott egy ajtó felé, ami az ágy mögött volt. - Az pedig az erkélyajtó. - tárta ki az említett nyílászárót.
-Hű. - képedtem el teljesen, amit Cordelia csak egy halvány mosollyal nyugtázott.
-Most magára hagyom, Alicia kisasszony, ha bármiben tudok segíteni, csak szóljon! - lépett a szobából kivezető ajtó felé.
-Öhm..várj Cordelia. - szóltam utána zavartan. - Esetleg tegezhetnélek?És te is szólíts csak Aly-nek, nem szeretem, ha magáznak.
-Rendben van, Aly. - biccentett kedvesen.
-Köszönöm. - mosolyodtam el megkönnyebbülve.Még egy pár percig nézelődtem az erkélyről, amikor halk kopogásra lettem figyelmes.Időm sem volt megfordulni, Liam máris belépett, kezében egy táskával.
-Ezt lent hagytad. - tette le az ágyam mellé.
-Köszi. - válaszoltam egyhangúan, mire a szemöldökét ráncolva mellém lépett.
-Minden oké? - érdeklődött.
-Persze.
-Naa. - nézett rám, és sütött róla, hogy nem hisz nekem. - Elég régóta ismerlek ahhoz, hogy tudjam, mikor hazudsz.
-Jó, oké. - adtam meg magam. - Hiányozni fog ez az egész.Te, Karen, Wolverhampton.Minden.
-Aly. - tekintetét az enyémbe fúrta. - Bármikor felhívhatsz.Eljövök hozzád, amikor csak akarod.Egy szavadba kerül.
-Tudom, de az mégsem olyan. - hajtottam le szomorúan a fejem.
-Hjajj, gyere ide, te bolond. - ölelt magához.Hihetetlenül jó érzés, hogy bátyám ugyan nincsen, viszont van helyette egy szuper unokatesóm, akire bármikor számíthatok.
-Megígéred, hogy nem fogsz cserbenhagyni? - toltam el magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni. - Hogy meg fogsz látogatni?
-Megígérem. - mosolygott rám, mire egy aprót sóhajtottam és egymás mellé könyököltünk az erkély korlátján, így bámultuk a tájat.