Sziasztok! :))
Megérkezett az 5.fejezet is, remélem tetszik.Kérlek benneteket, kommenteljetek és nyomjatok vélemény-gombot!Ha pedig elnyerte a tetszéseteket, akkor iratkozzatok fel! xx alice. ~
-Mit keresel itt? - ismételtem meg a kérdésem egy fokkal ingerültebben, de válasz most sem érkezett.Lehajtott fejjel ácsorgott előttem, ujjait tördelte; nem tudott mit mondani.Való igaz, én sem tudtam volna. - Nyögj már ki valamit, könyörgöm, de ne állj itt, mint egy süketnéma!
-Semmit sem változtál - jegyezte meg halkan, miközben öltönye ujjával babrált.Fogalmam sem volt, hogy ezt most bóknak vegyem, vagy esetleg sértésnek.Mindenesetre, biccentettem egyet, jelezve, hogy tudomásul vettem kijelentését. - Sajnálom - tört ki belőle egy sóhaj.
-Nem! - jelentettem ki határozottan. - Hagyjál a bocsánatkéréseiddel, a kifogásaiddal!Nem vagyok rájuk kíváncsi.
-Aly... - kezdett volna bele, de idegesen közbevágtam.
-Ha már itt tartunk.Mi az, hogy Ashley?!Nehezedre esett volna bevallani, hogy az én vagyok? - méltatlankodtam.
-Csak engedd, hogy megmagyarázzam! - kérte.
-Minek? - fintorogtam. - Magamtól is tudom, nagyon jól.Elfoglalt vagy, nincs időd holmi hétköznapi unokatesóval foglalkozni, mit számít, hogy megígérted neki?
-Aly, miattad csináltam - közölte.
-Igen? - szaladt fel a szemöldököm. - Akkor most úgy nézek ki, mint akinek ezzel olyan baromi sokat segítettél?
-Próbáld megérteni, kérlek! - könyörgött. - Azért tettem, hogy ne keverjelek bele az életembe, mert tudtam, hogy van így is éppen elég gondod, nem akartam a nyakadba aggatni ezt az egészet.
-Az, hogy ki akarsz hagyni ebből a cirkuszból, az egy dolog.De véleményem szerint ez nem egyenlő azzal, hogy nem is keresel.Liam, alig párszor hívtál fel, találkozni meg pláne nem volt alkalmunk!Miért fontosabb neked a bandád, mint én? - nyeltem egy nagyot, ugyanis ez volt az igazság.
-Nem fontosabb - motyogta.
-Akkor mi az oka annak, hogy velük konkrétan leéled az életed, engem pedig teljesen kiszorítasz belőle?
-Nem az volt a célom, hogy így érezz - nézett rám, s szemei teljes mértékben tükrözték a megbánást, ami szívében uralkodott, de akkor valahogy nem tudott izgatni.
-Hát, pedig sikerült - mosolyodtam el keserűen. - De tudod mit?Eddig is olyan jól ment ez a "hagyjuk cserben a másikat" történet, szóval szerintem folytassuk ezt a közeljövőben is, nagyon jól megleszünk külön-külön.
-A-a - rázta a fejét. - Ez nem fog még egyszer előfordulni.
-Hogy érted?
-Úgy, hogy a bál után szépen összepakolsz, és jössz velem meg a srácokkal turnézni. - jelentette be ünnepélyesen.Nos, gőzöm sincs milyen reakcióra számított, de erős a gyanúm, hogy még csak meg sem közelítettem.
-Kizárt! - tiltakoztam. - A hátam közepére nem kívánom, hogy egész nyáron országról-országra járjak, ahol nemcsak, hogy el kéne viselnem több száz tinilány sikongatását és áradozását, még össze is vagyok zárva egy halom idiótával.
-Rám céloztál? - mosolyodott el.
-Többek között - bólintottam.
-Naa, kérlek! - nógatott. - Tudod mennyire hiányoznak azok az idők, amikor naphosszat egymást szívattuk, mert nem volt jobb dolgunk?A reggelek, amikor állandóan azon vitáztunk, hogy el fogunk késni?Vissza akarom kapni az én régi Aly-met.Könyörgöm, adj egy esélyt!
-Még meggondolom - töprengtem.Hiszen nehogy azt higgye már, hogy 2 év után becsörtet ide, bocsánatot kér és máris rendben van minden.
-Ne csináld már ezt! - csattant fel. - Tudom, hülye voltam.Felfogtam, jó?De mit kell tennem, hogy helyrehozzak mindent?Boruljak térdre előtted?Ugyan már...
-Lehet, hogy én semmit sem változtam, te viszont annál inkább - jegyeztem meg. - És hadd tegyem hozzá, hogy semmiképpen sem jó irányba.
-Ugyanaz az ember vagyok, mint amikor utoljára láttuk egymást.
-Ha ez így lenne, akkor lenne benned annyi tartás, hogy egy megszegett ígéret után nem jössz ide úgy, hogy még neked áll feljebb! - álltam fel, így pedig szemtől-szembe kerültünk egymással.
-Bárcsak visszamehetnék az időben - merengett. - Eszembe sem jutna elengedni ide téged, ugyanis ez az egész hercegnő-szerep irtózatosan rossz hatással van rád.
-Ennyi erővel ezt én is mondhatnám az X-Faktorral kapcsolatban - keltem vitába. - Ezer százalék, hogy nem támogatnálak, még ha belerokkannék is az irigységembe.Abba, hogy milyen önző vagyok.Nem érdekelne!
-Miért nem vagy képes megérteni, hogy ez a távolodás nem ellened van? - fújtatott. - El tudod képzelni, mennyit szenvedtem amiatt, hogy elszúrtam a veled való kapcsolatom?Rengeteget stresszeltem a találkozás miatt.Először minden időmet elvette az éneklés; ez eltartott egy jó darabig.Azután lett volna időm, de hihetetlenül szégyelltem magam.Nem mertem eléd állni.Tehát a tartásommal nincsen baj, ne aggódj!És igen, hibáztam, de fogok is még, valószínűleg nem csak egyszer.Viszont veled mostantól nem.Most utoljára bocsáss meg nekem, és én mindent helyrehozok.Ígérem.
Ez volt a a pillanat, amikor valami megtört.
Ígérem.Hányszor visszhangzott a fejemben ez a szó.2 éven keresztül nem volt olyan nap, amikor ne idéztem volna fel búcsúnk perceit.Ahogy ott álltam Liammel szemben, lepergett előttem valamennyi közös emlékünk.A veszekedéseken keresztül, egészen a békülésekig.Ekkor ébredtem rá, hogy ez az, ami miatt olyan üresnek éreztem az életem itt.Mert ezek mind kimaradtak belőle.Ezek az élmények, amik olykor bosszantónak tűnhettek, most mégis kincset érnek, és bármit is mondok, mutatok másoknak, én ezekhez foggal-körömmel ragaszkodom, s megőrzöm őket a szívemben.Örökké.
-Hiányoztál - néztem fel rá könnyes szemmel.
-Végre - terült el az arcán egy megkönnyebbült mosoly.
********
-Hogy állsz? - lépett be az ajtómon egy rövid kopogtatást követően Cory.
-Mindjárt készen vagyok - legyintettem.
-Jó, csak ennyit akartam - mosolyodott el, s elhagyta a szobát.
Odasétáltam a szekrényemhez, és elkezdtem kiválogatni a szükséges a ruháimat.Éppen egy viszonylag hátulra szorult kupacot szedtem ki, amikor kezem beleütközött valamibe.Összeráncolt szemöldökkel pakoltam el a közeléből, hogy szemügyre vehessem az "akadályt".Ahogy az utolsó zavaró tényező is lekerült róla, szembetaláltam magam azzal, amit kereken 2 éve rejtettem ide.Óvatosan kiemeltem a kartondobozt a szekrény hátuljából, és letettem az ágyamra.Felültem mellé, lábaim törökülésbe húztam fel, és könnyeimmel küszködve vettem a kezembe az első tárgyat, ami a doboz tartalmának tetején helyezkedett el.Egy fénykép volt az.Liammel a kertünkben ültünk az egyik nyár elején.Milyen régen volt már.Óvatosan félretettem a képet, s elmerültem az "emlékeimben".Minden előkerült onnan, amim valaha volt Liammel kapcsolatban.Szülinapi ajándékok, fotók, apróságok, stb.Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem emlékszem erre a dobozra.Nagyon is jól emlékszem.Hiszen én rejtettem ide, azon a napon, amikor biztossá vált számomra, hogy nem fog keresni engem.Kutatásomat egy halk kopogás zavarta meg.
-Gyere! - szóltam, és sóhajtva félretoltam a dobozt.
-Készen vagy már? - kérdezte türelmetlenül Liam.
-Aha, persze - hajoltam le, és összehúztam a bőröndöm cipzárját.
-Minden oké? - fürkészte az arcom gyanakodva.
-Hogyne - bólintottam. - Mehetünk.
-Az micsoda? - akadt meg a tekintete a "kincsesládámon", mire én csak rámutattam a dobozra, hogy nézze meg, ha kíváncsi rá. - Te képes voltál ezeket mind elhozni? - hitetlenkedett rövid hallgatás után, miközben épp egy plüsskutyát forgatott a kezei között.
-Úgy gondoltam, egyszer még biztos jól fog jönni - vontam meg a vállam. - És milyen igazam volt.
-Meddig fogod még ezt felemlegetni? - tette le a dobozt.
-Amíg jóvá nem teszed - közöltem.
-Oké, vettem - felelte halkan.
********
-Mikor érünk már oda? - szenvedtem útközben.
-Aly... - fordult hátra Liam az anyósülésről. - 20 perce megyünk.
-És? - rántottam meg a vállam.
-Hagyjuk - legyintett mosolyogva.
Nem sokkal később a sofőr leparkolt egy egészen nyugodt, barátságos utcában.Kikászálódtam a hátsó üléséről, majd követtem Liamet a ház bejáratához.
-Csak utánad - lökte be az ajtót.Kissé megilletődve ugyan, de szót fogadva neki, beléptem.
-Na végre, azt hittük mér sose jöttök meg! - tűnt fel előttem teljesen váratlanul egy fiú.Kicsit ismerős volt az arca, talán a banda egyik tagja lehet.
-Hoztatok kaját, ugye? - ugrott elénk hirtelen egy szöszi is, őt pedig még további 2 srác követte.
-Hahó, senkit nem érdekel, hogy Aly-ért mentem? - rázta a fejét Liam.
-Nem, de nem is baj - szabadkoztam. - Én felmegyek a szobámba, és szépen meghúzódok a háttérben.Nekem már az is bőven elég, hogy nem kell abban a palotában lennem.
Ezzel pedig elindultam felfelé a lépcsőn, és alig vártam, hogy végre egy kicsit kikapcsolódjak.
