Minden blogger/feliratkozó olvassa el! Az én blogom Bloglovin-os linkje: Ordinary Princess Regisztráljatok és kövessetek! <3
Én köszönöm a figyelmeztetést Noricii-nek, a bejegyzés Diana Brunwin blogjáról származik!
"Bizonyára a blogspot ezen rész - a design készítő, fanfic író - nem igazán értesült erről az "eseményről". Csak páran tudnak róla nekem is a nővérem szólt, mivel ő egy teljesen más műfajba blogol, de ez most teljesen mindegy. Bizonyára fogalmatok sincs, hogy mi az a Google Reader, mert én se tudtam először.
Mi az a Google Reader?
Mindennap fellépsz a blogspot fiókodba, s megnézed milyen friss bejegyzések kerültek fel más-más blogra. Ezt jelenti a Google Reader, ami behozza a friss bejegyzéseket, hogy ne kelljen mindig, folyamatosan nézned az adott blogod. Nos, ez fog megszűnni. TEHÁT EZ [KÉP]
Akkor mi lesz? Mindennap sorba meg kell néznem a blogokat?
Nem, nem kell! Van egy olyan oldal, ahova ha beregisztrálsz minden blogod bekerül, amit követsz és úgy fogod OTT(!) azon az oldalon látni, mintha blogspoton lennél. De, csak is látni fogod. Ott tudomásom szerint nem írhatsz bejegyzést a blogodra(bloglovinon), csak látod a friss bejegyzéseket. Ugyan úgy berakhatod a saját blogodat is, de csak azt látod ott, hogy kiköveti ott bloglovinon.Tehát blogspoton felrakod az új részt és bloglovinon látják.
Tehát körülbelül három hét múlva már nem fogod blogspoton látni a friss bejegyzéseket tudomásom szerint.
Mi az a "bloglovin"?Az említett oldal, melynek segítségével láthatod kedvenc blogjaid legújabb bejegyzéseit.
BLOGLOVIN LINK!
Saját blogom Bloglovin-os linkje! /Feledhetetlen múlt/
Megkérlek titeket, hogy minél több emberhez juttassátok le ezt a leírást. Akár linkeld valahova ezt a bejegyzést, vagy ilyesmik. FONTOS LENNE!
PONTOSÍTOK!
A feliratkozók is eltűnnek magyar idő szerint július 1-jén.
A bejegyzés folyamatosan bővül, szóval, ha megkérhetlek titeket, akkor linkeljétek ezt a bejegyzést is, ha kiírjátok saját blogotokra!"
2013. június 22., szombat
2013. március 2., szombat
# Chapter 6 ~ Some things
Sziasztok! :)
Meghoztam a 6.fejezetet is, de mindenképp bocsánatot szeretnék kérni a kihagyásért :/ Remélem azért tetszik, írjatok hozzászólást, használjátok a vélemény-gombokat, és ha tetszik, iratkozzatok fel!Egyébként mostantól bevezetem, hogy 5 "Tetszik" után jön a következő fejezet! :) <3 alice. ~
-Aly! - szólongatott valaki alig hallhatóan, így hát abszolút figyelmen kívül hagytam. - Aly!
Nyűgösen rántottam le a fejemről a takarót, és kérdőn néztem körbe, ugyanis senkit nem találtam a látókörömben.
-Aly, kelj már fel, elkésünk! - nyílt az ajtó, és Liam bukkant fel a résen.
-Mégis honnan? - értetlenkedtem, hiszen semmiféle program nem volt betervezve mára.Legalábbis nekem nem...
-Ma van a turné első állomása - közölte olyan hangsúllyal, mintha ez teljesen természetes szombati elfoglaltság lenne.
-És én erről miért nem tudok? - szaladt fel a szemöldököm, ugyanis esküszöm, hogy efelől én most hallok először.
-Lehet, hogy elfelejtettem említeni tegnap - tűnődött Liam. - Na, mindegy, készülj! - legyintett.
-Menjetek csak, nekem ez úgysem olyan fontos - dőltem vissza az ágyamba. - Van még elég állomás...
-Nem! - szólt ellentmondást nem tűrő hangon. - Nem hagylak egyedül!
-Liam! - sóhajtottam. - 16 éves vagyok, van egy olyan érzésem, hogy képes vagyok pár óra erejéig vigyázni magamra.
-Nekem meg van egy olyan érzésem, hogy amíg nem vagyunk itthon, simán visszaszöksz a palotába.
Na jó.Lehet, sőt biztos, hogy nem vagyok Liammel túl barátságos, mióta ismét találkoztunk, de azért nem őrültem meg.Örülök, hogy kiszabadultam abból a "kalitkából", amibe 2 évig konkrétan be voltam zárva, szóval azt hiszem, még van annyi józan eszem, hogy nem teszek keresztbe magamnak, szándékosan.
-Ehhez inkább nem fűznék hozzá semmit - válaszoltam.
-Rendben van, tudod mit? - kezdte. - Itthon maradhatsz, de csak azzal a feltétellel, hogy minél hamarabb összeszeded magad, és utánunk jössz.
-Hát, jó - egyeztem bele kelletlenül.Hiszen ez is jobb, mint a semmi.
Az elkövetkezendő 10 percben, a fiúk elhagyták a házat, de Liam még utoljára ( állítása szerint "a biztonság kedvéért" ) figyelmeztetett, hogy el ne felejtsem, hogy ekkor és ekkor kezdődik a koncert, de nekem már X időre ott kell lennem, stb.
-Ha tovább folytatod a kioktatásomat, akkor az lesz a vége, hogy miattad késtek el.Szóval pá! - csuktam be egy határozott mozdulattal az ajtót, melynek túloldalán a fiúk hangos nevetésben törtek ki.
-Nem semmi a csaj - szűrődött át egyikük hangja, amit Liam sóhajtása követett.Kétlem, hogy neki is ez lenne a véleménye rólam.
Mivel szerencsésen kiharcoltam magamnak egy kis egyedüllétet, úgy döntöttem kissé körbenézek a házban, ha már tegnap nem kerítettem sort erre.
Alapjába véve, egy meglepően rendezett, igényes házba csöppentem, már ami általában a fiúk otthonát illeti.Ez azonban nekem nem igazán újdonság, ugyanis Liam, amióta az eszemet tudom, lényegesen kitűnt a többiek közül.A suliban voltak lányok, akik kipécéztek maguknak engem, csupán azért, mert a származásom, családi hátterem, mondhatni "rám nyomott egy bélyeget", ami miatt elítéltek, nem néztek rám jó szemmel, minden apró mozdulatomat, gesztusomat félreértelmezték, ezt követően pedig terjeszteni kezdtek rólam - nem túl jóindulatú - dolgokat.Szerintem ennyi ismertető után már mondanom sem kell, hogy a népszerűségi "létrán" kik álltak feljebb.Ők voltak az okai annak, hogy egyszer-kétszer olyan veszekedésekbe keveredtem, ami miatt az igazgatónál kötöttem ki.Viszont Liam még ekkor sem haragudott meg rám, hiszen ő volt az egyetlen, aki tudta ezeknek a kitöréseknek a miértjét.Ő ismert igazán.
Erre való tekintettel, eléggé bántott, hogy a palotába kerülésem után egyszer sem beszéltünk.Akkor, amikor igazán szükségem lett volna rá.És igen, tisztában vagyok vele, hogy most határtalanul makacs és érthetetlen vagyok, de soha, - tényleg soha - nem fogom ezt a 2 évet elfelejteni.Nem fogom csak úgy elengedni magamtól azokat az estéket, amelyeken akörül forogtak a gondolataim, hogy vajon látjuk-e még egymást valaha.Hogy vajon eszébe jutok-e nap, mint nap, ahogyan ő nekem.Vajon...vajon jelentek én neki még valamit, vagy felesleges bármiféle erőlködésem?Vajon...
When I look into your eyes
It's like watching the night sky...
-Igen, mindjárt indulok - vettem fel a mobilom, elhallgattatva Jason Mraz-t.
-Oké.De biztosan idetalálsz?
-Liam, nyugi, megoldom - próbáltam bizonygatni, hogy 16 évesen már nem igénylem azt, hogy bárhová megyek, kövesse minden lépésemet.
-Oké, oké - adta meg magát. - De vigyázz útközben!
-Persze - ígértem meg, majd sóhajtva véget vetettem a hívásnak.Őt ismerve, még 30 éves koromban is el fog kísérni bevásárolni...
********
-Aly, baj van? - szólalt meg Liam ideges hangon, a vonal másik végén.
-Úgy is mondhatjuk - tűnődtem, mire rögtön elhalmozott kérdésekkel, amik körülbelül annyiból álltak, hogy Mi történt?; Hol vagy?; Messze vagy még az arénától?; Haza tudsz menni?; stb. - Várj, várj, várj! - tiltakoztam hevesen. - Nincsen semmi ilyesmi baj, csak annyi, hogy nagy valószínűséggel nem fogok bejutni az arénába.
-Mi?Miért? - értetlenkedett, majd rövid időn belül észbe kapott. - Ja, rajongók?
-Aha - húztam el a számat.
-Oké, várj fél percet! - utasított. - Kimegyek érted. - ezzel kinyomta a mobilját.
Nos, a "Juttassuk be Aly-t a fellépésre"-hadművelet a következőképpen zajlott.Én csak a szám szélét rágva nyújtogattam a nyakam, próbáltam betájolni, hogy hol lehet a bejárat (!).Mivel eme cselekvés nem vezetett célra, így inkább vártam.Körülbelül 1 percig.Akkor azonban milliónyi vaku villant fel, s még annál is több tinilány tört ki hangos sikításban.Kezem fújtatva a fülemre tapasztottam, várva, hogy elcsendesedjenek.
-ALY! - süvített át a tömegen egy ismerős hang.
-HOL VAGY? - kiáltottam vissza, ugyanis bármennyire is próbáltam, nem tudtam kiszúrni Liamet a rajongók sokaságán túl.
Mivel válasz nem érkezett, tanácstalanul ácsorogtam egy csapat lány mögött, akik kérdőn bámultak rám.Türelmetlenül forgattam a fejem, hátha kapok valamiféle parancsot, arra vonatkozólag, hogy mit tegyek.A következő pillanatban megrezgett a zsebemben a telefonom.Kérdőn néztem a készülékre, pontosabban egy üzenetre.
Gyere hátulról!Innen soha az életben nem fogsz bejutni... Liam
Azt hiszem, nem ártana tisztáznunk valamit.Az, hogy a manapság egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő banda egyik tagjának unokahúga vagyok, az nem azt jelenti, hogy kívülről vágom, hogy hogyan működik a hátulról való bejutás.Mivel nem sok lehetőségem volt, engedelmeskednem kellett Liamnek.Jó nagy ívben megkerültem az arénát, ami valljuk be, a méretéből adódóan nem meglepő.A gond csak akkor következett, amikor az épület hátuljához értem, és szembetaláltam magam 8 ajtóval.Ez alapjáraton nem sok, viszont, ha London legnagyobb arénájáról van szó, amiben ki tudja hány híresség megfordult már, szerintem te sem szívesen bíznád a véletlenre a választást.Kétségbeesetten álldogáltam a lehetséges bejáratok előtt, és próbáltam dűlőre jutni.Végül megrántottam a vállam, és lenyomtam a hozzám legközelebb eső ajtó kilincsét, melynek túloldalán egy félhomályban úszó folyosó húzódott."Minden mindegy" alapon beléptem, és becsuktam magam mögött az ajtót.Ahogy elindultam a - nem túl barátságos - helyen egyre befelé, a lámpa váratlanul pislákolni kezdett.Akár egy horrorfilmben.Mesés.
Pár percnyi monoton haladás után végre-valahára megpillantottam egy halovány, mégis látható fényt, ami egy ajtó kulcslyukán szűrődött ki.Óvatosan odahajoltam, hogy belessek a helyiségbe, de mivel nem láttam eléggé, erősen hunyorítanom kellett.Olyannyira koncentráltam, hogy észre sem vettem, hogy valaki mellém lépett.
-Keres valamit, kisasszony? - szólalt meg rekedtes hangon a "valaki".
Ijedtemben, egy apró sikoly kíséretében felkaptam fejem.Az irány még jó volt, a hibát a hirtelen mozdulattal ejtettem, ugyanis ahogy fel akartam egyenesedni, teljesen megfeledkeztem a kilincsről, aminek azzal a mozdulattal neki is ütköztem, méghozzá a szememmel.
-Elnézést! - hebegtem remegő hangon, miközben a kezem a fél arcomra szorítottam, de azért nagyjából ki tudtam venni, hogy egy nővel állok szemben. - Eltévedtem, de már megyek is.
Már indultam is vissza a kijárat felé, amikor a nő utánam szólt.
-Tudok segíteni? - érdeklődött.
-Igen, megköszönném - perdültem meg a tengelyem körül. - Meg tudná mondani, hogy melyik az öltözők hátsó bejárata?
-Innen a legutolsó ajtó - felelte. - Viszont az már a te dolgod, hogyan jutsz be oda.
-Köszönöm szépen - mosolyogtam rá hálásan. - És ne aggódjon, bejutok.
Azzal hamar elslisszoltam az igazán hátborzongató látszatot keltő folyosóról, s megfogadva a hölgy tanácsát, benyitottam az utolsó ajtón.
-Hova-hova? - lépett elém felvont szemöldökkel egy elég testes biztonsági őr.
-Öhm... - kezdtem.
-Aly, végre! - bukkant fel a mogorva férfi mögött Liam. - Őt beengedheti, az unokahúgom.
Válaszára az őr csak bólintott, és elállt az utamból.
-Mi történt a szemeddel? - állított meg Liam, amikor egy kicsivel beljebb értünk.
-Lényegtelen, de igazán hálás lennék, ha legközelebb mondjuk elárulnád, hogy melyik ajtón kell bejönnöm, és nem nekem kéne találgatnom - közöltem.
-Bocs - sóhajtott. - De biztosan jól vagy?
Fejcsóválva legyintettem egyet, majd néztem, ahogy mind az öten elhaladnak mellettem, és a színpad felé veszik az irányt...
********
-That's what makes you beautiful!
Hatalmas volumenű tapsvihar söpört végig a tágas arénán, e legutolsó sort követően.Erőteljes sikolyok, kántálások; integető, méretes táblákkal hadonászó, önfeledten tomboló, zokogó rajongók.Ahogy végigvezettem a szemem a lányok tömegén, akaratlanul is kirázott a hideg.Hihetetlen, hogy vannak, akiknek pár fiú ekkora örömet tud okozni, az ő szavukkal élve "megváltoztatja az életüket".De mégis mivel?És hogyan?Sosem voltam képes megérteni, s szerintem nem is fogom.De ez így van rendjén; Liam nekem mindig a gondoskodó unokatesóm, a többi fiú pedig 4 idióta srác marad...
Meghoztam a 6.fejezetet is, de mindenképp bocsánatot szeretnék kérni a kihagyásért :/ Remélem azért tetszik, írjatok hozzászólást, használjátok a vélemény-gombokat, és ha tetszik, iratkozzatok fel!Egyébként mostantól bevezetem, hogy 5 "Tetszik" után jön a következő fejezet! :) <3 alice. ~
-Aly! - szólongatott valaki alig hallhatóan, így hát abszolút figyelmen kívül hagytam. - Aly!
Nyűgösen rántottam le a fejemről a takarót, és kérdőn néztem körbe, ugyanis senkit nem találtam a látókörömben.
-Aly, kelj már fel, elkésünk! - nyílt az ajtó, és Liam bukkant fel a résen.
-Mégis honnan? - értetlenkedtem, hiszen semmiféle program nem volt betervezve mára.Legalábbis nekem nem...
-Ma van a turné első állomása - közölte olyan hangsúllyal, mintha ez teljesen természetes szombati elfoglaltság lenne.
-És én erről miért nem tudok? - szaladt fel a szemöldököm, ugyanis esküszöm, hogy efelől én most hallok először.
-Lehet, hogy elfelejtettem említeni tegnap - tűnődött Liam. - Na, mindegy, készülj! - legyintett.
-Menjetek csak, nekem ez úgysem olyan fontos - dőltem vissza az ágyamba. - Van még elég állomás...
-Nem! - szólt ellentmondást nem tűrő hangon. - Nem hagylak egyedül!
-Liam! - sóhajtottam. - 16 éves vagyok, van egy olyan érzésem, hogy képes vagyok pár óra erejéig vigyázni magamra.
-Nekem meg van egy olyan érzésem, hogy amíg nem vagyunk itthon, simán visszaszöksz a palotába.
Na jó.Lehet, sőt biztos, hogy nem vagyok Liammel túl barátságos, mióta ismét találkoztunk, de azért nem őrültem meg.Örülök, hogy kiszabadultam abból a "kalitkából", amibe 2 évig konkrétan be voltam zárva, szóval azt hiszem, még van annyi józan eszem, hogy nem teszek keresztbe magamnak, szándékosan.
-Ehhez inkább nem fűznék hozzá semmit - válaszoltam.
-Rendben van, tudod mit? - kezdte. - Itthon maradhatsz, de csak azzal a feltétellel, hogy minél hamarabb összeszeded magad, és utánunk jössz.
-Hát, jó - egyeztem bele kelletlenül.Hiszen ez is jobb, mint a semmi.
Az elkövetkezendő 10 percben, a fiúk elhagyták a házat, de Liam még utoljára ( állítása szerint "a biztonság kedvéért" ) figyelmeztetett, hogy el ne felejtsem, hogy ekkor és ekkor kezdődik a koncert, de nekem már X időre ott kell lennem, stb.
-Ha tovább folytatod a kioktatásomat, akkor az lesz a vége, hogy miattad késtek el.Szóval pá! - csuktam be egy határozott mozdulattal az ajtót, melynek túloldalán a fiúk hangos nevetésben törtek ki.
-Nem semmi a csaj - szűrődött át egyikük hangja, amit Liam sóhajtása követett.Kétlem, hogy neki is ez lenne a véleménye rólam.
Mivel szerencsésen kiharcoltam magamnak egy kis egyedüllétet, úgy döntöttem kissé körbenézek a házban, ha már tegnap nem kerítettem sort erre.
Alapjába véve, egy meglepően rendezett, igényes házba csöppentem, már ami általában a fiúk otthonát illeti.Ez azonban nekem nem igazán újdonság, ugyanis Liam, amióta az eszemet tudom, lényegesen kitűnt a többiek közül.A suliban voltak lányok, akik kipécéztek maguknak engem, csupán azért, mert a származásom, családi hátterem, mondhatni "rám nyomott egy bélyeget", ami miatt elítéltek, nem néztek rám jó szemmel, minden apró mozdulatomat, gesztusomat félreértelmezték, ezt követően pedig terjeszteni kezdtek rólam - nem túl jóindulatú - dolgokat.Szerintem ennyi ismertető után már mondanom sem kell, hogy a népszerűségi "létrán" kik álltak feljebb.Ők voltak az okai annak, hogy egyszer-kétszer olyan veszekedésekbe keveredtem, ami miatt az igazgatónál kötöttem ki.Viszont Liam még ekkor sem haragudott meg rám, hiszen ő volt az egyetlen, aki tudta ezeknek a kitöréseknek a miértjét.Ő ismert igazán.
Erre való tekintettel, eléggé bántott, hogy a palotába kerülésem után egyszer sem beszéltünk.Akkor, amikor igazán szükségem lett volna rá.És igen, tisztában vagyok vele, hogy most határtalanul makacs és érthetetlen vagyok, de soha, - tényleg soha - nem fogom ezt a 2 évet elfelejteni.Nem fogom csak úgy elengedni magamtól azokat az estéket, amelyeken akörül forogtak a gondolataim, hogy vajon látjuk-e még egymást valaha.Hogy vajon eszébe jutok-e nap, mint nap, ahogyan ő nekem.Vajon...vajon jelentek én neki még valamit, vagy felesleges bármiféle erőlködésem?Vajon...
When I look into your eyes
It's like watching the night sky...
-Igen, mindjárt indulok - vettem fel a mobilom, elhallgattatva Jason Mraz-t.
-Oké.De biztosan idetalálsz?
-Liam, nyugi, megoldom - próbáltam bizonygatni, hogy 16 évesen már nem igénylem azt, hogy bárhová megyek, kövesse minden lépésemet.
-Oké, oké - adta meg magát. - De vigyázz útközben!
-Persze - ígértem meg, majd sóhajtva véget vetettem a hívásnak.Őt ismerve, még 30 éves koromban is el fog kísérni bevásárolni...
********
-Aly, baj van? - szólalt meg Liam ideges hangon, a vonal másik végén.
-Úgy is mondhatjuk - tűnődtem, mire rögtön elhalmozott kérdésekkel, amik körülbelül annyiból álltak, hogy Mi történt?; Hol vagy?; Messze vagy még az arénától?; Haza tudsz menni?; stb. - Várj, várj, várj! - tiltakoztam hevesen. - Nincsen semmi ilyesmi baj, csak annyi, hogy nagy valószínűséggel nem fogok bejutni az arénába.
-Mi?Miért? - értetlenkedett, majd rövid időn belül észbe kapott. - Ja, rajongók?
-Aha - húztam el a számat.
-Oké, várj fél percet! - utasított. - Kimegyek érted. - ezzel kinyomta a mobilját.
Nos, a "Juttassuk be Aly-t a fellépésre"-hadművelet a következőképpen zajlott.Én csak a szám szélét rágva nyújtogattam a nyakam, próbáltam betájolni, hogy hol lehet a bejárat (!).Mivel eme cselekvés nem vezetett célra, így inkább vártam.Körülbelül 1 percig.Akkor azonban milliónyi vaku villant fel, s még annál is több tinilány tört ki hangos sikításban.Kezem fújtatva a fülemre tapasztottam, várva, hogy elcsendesedjenek.
-ALY! - süvített át a tömegen egy ismerős hang.
-HOL VAGY? - kiáltottam vissza, ugyanis bármennyire is próbáltam, nem tudtam kiszúrni Liamet a rajongók sokaságán túl.
Mivel válasz nem érkezett, tanácstalanul ácsorogtam egy csapat lány mögött, akik kérdőn bámultak rám.Türelmetlenül forgattam a fejem, hátha kapok valamiféle parancsot, arra vonatkozólag, hogy mit tegyek.A következő pillanatban megrezgett a zsebemben a telefonom.Kérdőn néztem a készülékre, pontosabban egy üzenetre.
Gyere hátulról!Innen soha az életben nem fogsz bejutni... Liam
Azt hiszem, nem ártana tisztáznunk valamit.Az, hogy a manapság egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő banda egyik tagjának unokahúga vagyok, az nem azt jelenti, hogy kívülről vágom, hogy hogyan működik a hátulról való bejutás.Mivel nem sok lehetőségem volt, engedelmeskednem kellett Liamnek.Jó nagy ívben megkerültem az arénát, ami valljuk be, a méretéből adódóan nem meglepő.A gond csak akkor következett, amikor az épület hátuljához értem, és szembetaláltam magam 8 ajtóval.Ez alapjáraton nem sok, viszont, ha London legnagyobb arénájáról van szó, amiben ki tudja hány híresség megfordult már, szerintem te sem szívesen bíznád a véletlenre a választást.Kétségbeesetten álldogáltam a lehetséges bejáratok előtt, és próbáltam dűlőre jutni.Végül megrántottam a vállam, és lenyomtam a hozzám legközelebb eső ajtó kilincsét, melynek túloldalán egy félhomályban úszó folyosó húzódott."Minden mindegy" alapon beléptem, és becsuktam magam mögött az ajtót.Ahogy elindultam a - nem túl barátságos - helyen egyre befelé, a lámpa váratlanul pislákolni kezdett.Akár egy horrorfilmben.Mesés.
Pár percnyi monoton haladás után végre-valahára megpillantottam egy halovány, mégis látható fényt, ami egy ajtó kulcslyukán szűrődött ki.Óvatosan odahajoltam, hogy belessek a helyiségbe, de mivel nem láttam eléggé, erősen hunyorítanom kellett.Olyannyira koncentráltam, hogy észre sem vettem, hogy valaki mellém lépett.
-Keres valamit, kisasszony? - szólalt meg rekedtes hangon a "valaki".
Ijedtemben, egy apró sikoly kíséretében felkaptam fejem.Az irány még jó volt, a hibát a hirtelen mozdulattal ejtettem, ugyanis ahogy fel akartam egyenesedni, teljesen megfeledkeztem a kilincsről, aminek azzal a mozdulattal neki is ütköztem, méghozzá a szememmel.
-Elnézést! - hebegtem remegő hangon, miközben a kezem a fél arcomra szorítottam, de azért nagyjából ki tudtam venni, hogy egy nővel állok szemben. - Eltévedtem, de már megyek is.
Már indultam is vissza a kijárat felé, amikor a nő utánam szólt.
-Tudok segíteni? - érdeklődött.
-Igen, megköszönném - perdültem meg a tengelyem körül. - Meg tudná mondani, hogy melyik az öltözők hátsó bejárata?
-Innen a legutolsó ajtó - felelte. - Viszont az már a te dolgod, hogyan jutsz be oda.
-Köszönöm szépen - mosolyogtam rá hálásan. - És ne aggódjon, bejutok.
Azzal hamar elslisszoltam az igazán hátborzongató látszatot keltő folyosóról, s megfogadva a hölgy tanácsát, benyitottam az utolsó ajtón.
-Hova-hova? - lépett elém felvont szemöldökkel egy elég testes biztonsági őr.
-Öhm... - kezdtem.
-Aly, végre! - bukkant fel a mogorva férfi mögött Liam. - Őt beengedheti, az unokahúgom.
Válaszára az őr csak bólintott, és elállt az utamból.
-Mi történt a szemeddel? - állított meg Liam, amikor egy kicsivel beljebb értünk.
-Lényegtelen, de igazán hálás lennék, ha legközelebb mondjuk elárulnád, hogy melyik ajtón kell bejönnöm, és nem nekem kéne találgatnom - közöltem.
-Bocs - sóhajtott. - De biztosan jól vagy?
Fejcsóválva legyintettem egyet, majd néztem, ahogy mind az öten elhaladnak mellettem, és a színpad felé veszik az irányt...
********
-That's what makes you beautiful!
Hatalmas volumenű tapsvihar söpört végig a tágas arénán, e legutolsó sort követően.Erőteljes sikolyok, kántálások; integető, méretes táblákkal hadonászó, önfeledten tomboló, zokogó rajongók.Ahogy végigvezettem a szemem a lányok tömegén, akaratlanul is kirázott a hideg.Hihetetlen, hogy vannak, akiknek pár fiú ekkora örömet tud okozni, az ő szavukkal élve "megváltoztatja az életüket".De mégis mivel?És hogyan?Sosem voltam képes megérteni, s szerintem nem is fogom.De ez így van rendjén; Liam nekem mindig a gondoskodó unokatesóm, a többi fiú pedig 4 idióta srác marad...
2013. február 24., vasárnap
First award
Sziasztok! :)
Nem fejezettel érkeztem, ezért pedig ezerszer is bocsánatot kérek, hiszen már múlthéten sem hoztam új részt. :( De a 6.fejezet már készülőben van, szóval pár napon belül érkezik. ;) Nos, akkor térjünk a lényegre.Nagyon-nagyon szépen köszönöm a blog legelső díját Juccusnak. <3
Szabályok:
1. Ha megkaptad a DÍJAT, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható KÉPET!
2. ŐSZINTÉN kell válaszolnod a kérdésekre!
3. Összesen 5 SZEMÉLYNEK kell tovább adnod.
4. Ezt egytől-egyig ÁT KELL MÁSOLNOD a lapodra, kivéve a válaszokat!
5. A díjat VISSZAFELÉ NEM LEHET adni! (Annak nem adhatod akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat.)
2. Kérdések
1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek?
-
2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?
- Amúgy sem nagyon szoktam sírni, dalokon meg főleg nem. :)
3. Félsz a sötétben?
- Kicsit :D
4. Szerelmes vagy valakibe?
- Nem.
5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled?
- Nem nagyon emlékszem ilyenre. :)
6. Gondolatban öltél már meg valakit?
- Nem hiszem...
7. Szerinted péntek 13-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?
- Nekem semmit :D
8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?
- Biztosan. :)
9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?
- Nem igazán, de nem szeretem, ha valakit a zenei ízlése miatt ítélnek el...
10. Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál?
- Biztos. :D
11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?
- Fogalmam sincs, nem gondolkoztam még ezen.
12. Szoktál álmodozni?
- Nem is keveset. :)
13. Járnál Chace Crawforddal?
- Nem tudom...
14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, neveik?
- Szerintem ezt még ráérek eldönteni, de egyébként nagyon tetszik az Édua név. :)
15. Adni vagy kapni jobb?
- Mindkettő.
16. Titkom:
- Titok ;)
17. Bakancslista:
- Szeretnék utazgatni. :) Kijutni egyszer Londonba, New Yorkba, Rio de Janeiroba és San Franciscoba.
Akiknek küldöm:
1. Cassie
2. Vicky *-*
3. Scottie
4. Tekla
5. Kikiih
Mégegyszer nagyon köszönöm Juccusnak, a 6.fejezet pedig hamarosan érkezik ;) xx alice. ~
2013. február 9., szombat
# Chapter 5 ~ What are you doing...?
Sziasztok! :))
Megérkezett az 5.fejezet is, remélem tetszik.Kérlek benneteket, kommenteljetek és nyomjatok vélemény-gombot!Ha pedig elnyerte a tetszéseteket, akkor iratkozzatok fel! xx alice. ~
-Mit keresel itt? - ismételtem meg a kérdésem egy fokkal ingerültebben, de válasz most sem érkezett.Lehajtott fejjel ácsorgott előttem, ujjait tördelte; nem tudott mit mondani.Való igaz, én sem tudtam volna. - Nyögj már ki valamit, könyörgöm, de ne állj itt, mint egy süketnéma!
-Semmit sem változtál - jegyezte meg halkan, miközben öltönye ujjával babrált.Fogalmam sem volt, hogy ezt most bóknak vegyem, vagy esetleg sértésnek.Mindenesetre, biccentettem egyet, jelezve, hogy tudomásul vettem kijelentését. - Sajnálom - tört ki belőle egy sóhaj.
-Nem! - jelentettem ki határozottan. - Hagyjál a bocsánatkéréseiddel, a kifogásaiddal!Nem vagyok rájuk kíváncsi.
-Aly... - kezdett volna bele, de idegesen közbevágtam.
-Ha már itt tartunk.Mi az, hogy Ashley?!Nehezedre esett volna bevallani, hogy az én vagyok? - méltatlankodtam.
-Csak engedd, hogy megmagyarázzam! - kérte.
-Minek? - fintorogtam. - Magamtól is tudom, nagyon jól.Elfoglalt vagy, nincs időd holmi hétköznapi unokatesóval foglalkozni, mit számít, hogy megígérted neki?
-Aly, miattad csináltam - közölte.
-Igen? - szaladt fel a szemöldököm. - Akkor most úgy nézek ki, mint akinek ezzel olyan baromi sokat segítettél?
-Próbáld megérteni, kérlek! - könyörgött. - Azért tettem, hogy ne keverjelek bele az életembe, mert tudtam, hogy van így is éppen elég gondod, nem akartam a nyakadba aggatni ezt az egészet.
-Az, hogy ki akarsz hagyni ebből a cirkuszból, az egy dolog.De véleményem szerint ez nem egyenlő azzal, hogy nem is keresel.Liam, alig párszor hívtál fel, találkozni meg pláne nem volt alkalmunk!Miért fontosabb neked a bandád, mint én? - nyeltem egy nagyot, ugyanis ez volt az igazság.
-Nem fontosabb - motyogta.
-Akkor mi az oka annak, hogy velük konkrétan leéled az életed, engem pedig teljesen kiszorítasz belőle?
-Nem az volt a célom, hogy így érezz - nézett rám, s szemei teljes mértékben tükrözték a megbánást, ami szívében uralkodott, de akkor valahogy nem tudott izgatni.
-Hát, pedig sikerült - mosolyodtam el keserűen. - De tudod mit?Eddig is olyan jól ment ez a "hagyjuk cserben a másikat" történet, szóval szerintem folytassuk ezt a közeljövőben is, nagyon jól megleszünk külön-külön.
-A-a - rázta a fejét. - Ez nem fog még egyszer előfordulni.
-Hogy érted?
-Úgy, hogy a bál után szépen összepakolsz, és jössz velem meg a srácokkal turnézni. - jelentette be ünnepélyesen.Nos, gőzöm sincs milyen reakcióra számított, de erős a gyanúm, hogy még csak meg sem közelítettem.
-Kizárt! - tiltakoztam. - A hátam közepére nem kívánom, hogy egész nyáron országról-országra járjak, ahol nemcsak, hogy el kéne viselnem több száz tinilány sikongatását és áradozását, még össze is vagyok zárva egy halom idiótával.
-Rám céloztál? - mosolyodott el.
-Többek között - bólintottam.
-Naa, kérlek! - nógatott. - Tudod mennyire hiányoznak azok az idők, amikor naphosszat egymást szívattuk, mert nem volt jobb dolgunk?A reggelek, amikor állandóan azon vitáztunk, hogy el fogunk késni?Vissza akarom kapni az én régi Aly-met.Könyörgöm, adj egy esélyt!
-Még meggondolom - töprengtem.Hiszen nehogy azt higgye már, hogy 2 év után becsörtet ide, bocsánatot kér és máris rendben van minden.
-Ne csináld már ezt! - csattant fel. - Tudom, hülye voltam.Felfogtam, jó?De mit kell tennem, hogy helyrehozzak mindent?Boruljak térdre előtted?Ugyan már...
-Lehet, hogy én semmit sem változtam, te viszont annál inkább - jegyeztem meg. - És hadd tegyem hozzá, hogy semmiképpen sem jó irányba.
-Ugyanaz az ember vagyok, mint amikor utoljára láttuk egymást.
-Ha ez így lenne, akkor lenne benned annyi tartás, hogy egy megszegett ígéret után nem jössz ide úgy, hogy még neked áll feljebb! - álltam fel, így pedig szemtől-szembe kerültünk egymással.
-Bárcsak visszamehetnék az időben - merengett. - Eszembe sem jutna elengedni ide téged, ugyanis ez az egész hercegnő-szerep irtózatosan rossz hatással van rád.
-Ennyi erővel ezt én is mondhatnám az X-Faktorral kapcsolatban - keltem vitába. - Ezer százalék, hogy nem támogatnálak, még ha belerokkannék is az irigységembe.Abba, hogy milyen önző vagyok.Nem érdekelne!
-Miért nem vagy képes megérteni, hogy ez a távolodás nem ellened van? - fújtatott. - El tudod képzelni, mennyit szenvedtem amiatt, hogy elszúrtam a veled való kapcsolatom?Rengeteget stresszeltem a találkozás miatt.Először minden időmet elvette az éneklés; ez eltartott egy jó darabig.Azután lett volna időm, de hihetetlenül szégyelltem magam.Nem mertem eléd állni.Tehát a tartásommal nincsen baj, ne aggódj!És igen, hibáztam, de fogok is még, valószínűleg nem csak egyszer.Viszont veled mostantól nem.Most utoljára bocsáss meg nekem, és én mindent helyrehozok.Ígérem.
Ez volt a a pillanat, amikor valami megtört.Ígérem.Hányszor visszhangzott a fejemben ez a szó.2 éven keresztül nem volt olyan nap, amikor ne idéztem volna fel búcsúnk perceit.Ahogy ott álltam Liammel szemben, lepergett előttem valamennyi közös emlékünk.A veszekedéseken keresztül, egészen a békülésekig.Ekkor ébredtem rá, hogy ez az, ami miatt olyan üresnek éreztem az életem itt.Mert ezek mind kimaradtak belőle.Ezek az élmények, amik olykor bosszantónak tűnhettek, most mégis kincset érnek, és bármit is mondok, mutatok másoknak, én ezekhez foggal-körömmel ragaszkodom, s megőrzöm őket a szívemben.Örökké.
-Hiányoztál - néztem fel rá könnyes szemmel.
-Végre - terült el az arcán egy megkönnyebbült mosoly.
********
-Hogy állsz? - lépett be az ajtómon egy rövid kopogtatást követően Cory.
-Mindjárt készen vagyok - legyintettem.
-Jó, csak ennyit akartam - mosolyodott el, s elhagyta a szobát.
Odasétáltam a szekrényemhez, és elkezdtem kiválogatni a szükséges a ruháimat.Éppen egy viszonylag hátulra szorult kupacot szedtem ki, amikor kezem beleütközött valamibe.Összeráncolt szemöldökkel pakoltam el a közeléből, hogy szemügyre vehessem az "akadályt".Ahogy az utolsó zavaró tényező is lekerült róla, szembetaláltam magam azzal, amit kereken 2 éve rejtettem ide.Óvatosan kiemeltem a kartondobozt a szekrény hátuljából, és letettem az ágyamra.Felültem mellé, lábaim törökülésbe húztam fel, és könnyeimmel küszködve vettem a kezembe az első tárgyat, ami a doboz tartalmának tetején helyezkedett el.Egy fénykép volt az.Liammel a kertünkben ültünk az egyik nyár elején.Milyen régen volt már.Óvatosan félretettem a képet, s elmerültem az "emlékeimben".Minden előkerült onnan, amim valaha volt Liammel kapcsolatban.Szülinapi ajándékok, fotók, apróságok, stb.Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem emlékszem erre a dobozra.Nagyon is jól emlékszem.Hiszen én rejtettem ide, azon a napon, amikor biztossá vált számomra, hogy nem fog keresni engem.Kutatásomat egy halk kopogás zavarta meg.
-Gyere! - szóltam, és sóhajtva félretoltam a dobozt.
-Készen vagy már? - kérdezte türelmetlenül Liam.
-Aha, persze - hajoltam le, és összehúztam a bőröndöm cipzárját.
-Minden oké? - fürkészte az arcom gyanakodva.
-Hogyne - bólintottam. - Mehetünk.
-Az micsoda? - akadt meg a tekintete a "kincsesládámon", mire én csak rámutattam a dobozra, hogy nézze meg, ha kíváncsi rá. - Te képes voltál ezeket mind elhozni? - hitetlenkedett rövid hallgatás után, miközben épp egy plüsskutyát forgatott a kezei között.
-Úgy gondoltam, egyszer még biztos jól fog jönni - vontam meg a vállam. - És milyen igazam volt.
-Meddig fogod még ezt felemlegetni? - tette le a dobozt.
-Amíg jóvá nem teszed - közöltem.
-Oké, vettem - felelte halkan.
********
-Mikor érünk már oda? - szenvedtem útközben.
-Aly... - fordult hátra Liam az anyósülésről. - 20 perce megyünk.
-És? - rántottam meg a vállam.
-Hagyjuk - legyintett mosolyogva.
Nem sokkal később a sofőr leparkolt egy egészen nyugodt, barátságos utcában.Kikászálódtam a hátsó üléséről, majd követtem Liamet a ház bejáratához.
-Csak utánad - lökte be az ajtót.Kissé megilletődve ugyan, de szót fogadva neki, beléptem.
-Na végre, azt hittük mér sose jöttök meg! - tűnt fel előttem teljesen váratlanul egy fiú.Kicsit ismerős volt az arca, talán a banda egyik tagja lehet.
-Hoztatok kaját, ugye? - ugrott elénk hirtelen egy szöszi is, őt pedig még további 2 srác követte.
-Hahó, senkit nem érdekel, hogy Aly-ért mentem? - rázta a fejét Liam.
-Nem, de nem is baj - szabadkoztam. - Én felmegyek a szobámba, és szépen meghúzódok a háttérben.Nekem már az is bőven elég, hogy nem kell abban a palotában lennem.
Ezzel pedig elindultam felfelé a lépcsőn, és alig vártam, hogy végre egy kicsit kikapcsolódjak.
Megérkezett az 5.fejezet is, remélem tetszik.Kérlek benneteket, kommenteljetek és nyomjatok vélemény-gombot!Ha pedig elnyerte a tetszéseteket, akkor iratkozzatok fel! xx alice. ~
-Mit keresel itt? - ismételtem meg a kérdésem egy fokkal ingerültebben, de válasz most sem érkezett.Lehajtott fejjel ácsorgott előttem, ujjait tördelte; nem tudott mit mondani.Való igaz, én sem tudtam volna. - Nyögj már ki valamit, könyörgöm, de ne állj itt, mint egy süketnéma!
-Semmit sem változtál - jegyezte meg halkan, miközben öltönye ujjával babrált.Fogalmam sem volt, hogy ezt most bóknak vegyem, vagy esetleg sértésnek.Mindenesetre, biccentettem egyet, jelezve, hogy tudomásul vettem kijelentését. - Sajnálom - tört ki belőle egy sóhaj.
-Nem! - jelentettem ki határozottan. - Hagyjál a bocsánatkéréseiddel, a kifogásaiddal!Nem vagyok rájuk kíváncsi.
-Aly... - kezdett volna bele, de idegesen közbevágtam.
-Ha már itt tartunk.Mi az, hogy Ashley?!Nehezedre esett volna bevallani, hogy az én vagyok? - méltatlankodtam.
-Csak engedd, hogy megmagyarázzam! - kérte.
-Minek? - fintorogtam. - Magamtól is tudom, nagyon jól.Elfoglalt vagy, nincs időd holmi hétköznapi unokatesóval foglalkozni, mit számít, hogy megígérted neki?
-Aly, miattad csináltam - közölte.
-Igen? - szaladt fel a szemöldököm. - Akkor most úgy nézek ki, mint akinek ezzel olyan baromi sokat segítettél?
-Próbáld megérteni, kérlek! - könyörgött. - Azért tettem, hogy ne keverjelek bele az életembe, mert tudtam, hogy van így is éppen elég gondod, nem akartam a nyakadba aggatni ezt az egészet.
-Az, hogy ki akarsz hagyni ebből a cirkuszból, az egy dolog.De véleményem szerint ez nem egyenlő azzal, hogy nem is keresel.Liam, alig párszor hívtál fel, találkozni meg pláne nem volt alkalmunk!Miért fontosabb neked a bandád, mint én? - nyeltem egy nagyot, ugyanis ez volt az igazság.
-Nem fontosabb - motyogta.
-Akkor mi az oka annak, hogy velük konkrétan leéled az életed, engem pedig teljesen kiszorítasz belőle?
-Nem az volt a célom, hogy így érezz - nézett rám, s szemei teljes mértékben tükrözték a megbánást, ami szívében uralkodott, de akkor valahogy nem tudott izgatni.
-Hát, pedig sikerült - mosolyodtam el keserűen. - De tudod mit?Eddig is olyan jól ment ez a "hagyjuk cserben a másikat" történet, szóval szerintem folytassuk ezt a közeljövőben is, nagyon jól megleszünk külön-külön.
-A-a - rázta a fejét. - Ez nem fog még egyszer előfordulni.
-Hogy érted?
-Úgy, hogy a bál után szépen összepakolsz, és jössz velem meg a srácokkal turnézni. - jelentette be ünnepélyesen.Nos, gőzöm sincs milyen reakcióra számított, de erős a gyanúm, hogy még csak meg sem közelítettem.
-Kizárt! - tiltakoztam. - A hátam közepére nem kívánom, hogy egész nyáron országról-országra járjak, ahol nemcsak, hogy el kéne viselnem több száz tinilány sikongatását és áradozását, még össze is vagyok zárva egy halom idiótával.
-Rám céloztál? - mosolyodott el.
-Többek között - bólintottam.
-Naa, kérlek! - nógatott. - Tudod mennyire hiányoznak azok az idők, amikor naphosszat egymást szívattuk, mert nem volt jobb dolgunk?A reggelek, amikor állandóan azon vitáztunk, hogy el fogunk késni?Vissza akarom kapni az én régi Aly-met.Könyörgöm, adj egy esélyt!
-Még meggondolom - töprengtem.Hiszen nehogy azt higgye már, hogy 2 év után becsörtet ide, bocsánatot kér és máris rendben van minden.
-Ne csináld már ezt! - csattant fel. - Tudom, hülye voltam.Felfogtam, jó?De mit kell tennem, hogy helyrehozzak mindent?Boruljak térdre előtted?Ugyan már...
-Lehet, hogy én semmit sem változtam, te viszont annál inkább - jegyeztem meg. - És hadd tegyem hozzá, hogy semmiképpen sem jó irányba.
-Ugyanaz az ember vagyok, mint amikor utoljára láttuk egymást.
-Ha ez így lenne, akkor lenne benned annyi tartás, hogy egy megszegett ígéret után nem jössz ide úgy, hogy még neked áll feljebb! - álltam fel, így pedig szemtől-szembe kerültünk egymással.
-Bárcsak visszamehetnék az időben - merengett. - Eszembe sem jutna elengedni ide téged, ugyanis ez az egész hercegnő-szerep irtózatosan rossz hatással van rád.
-Ennyi erővel ezt én is mondhatnám az X-Faktorral kapcsolatban - keltem vitába. - Ezer százalék, hogy nem támogatnálak, még ha belerokkannék is az irigységembe.Abba, hogy milyen önző vagyok.Nem érdekelne!
-Miért nem vagy képes megérteni, hogy ez a távolodás nem ellened van? - fújtatott. - El tudod képzelni, mennyit szenvedtem amiatt, hogy elszúrtam a veled való kapcsolatom?Rengeteget stresszeltem a találkozás miatt.Először minden időmet elvette az éneklés; ez eltartott egy jó darabig.Azután lett volna időm, de hihetetlenül szégyelltem magam.Nem mertem eléd állni.Tehát a tartásommal nincsen baj, ne aggódj!És igen, hibáztam, de fogok is még, valószínűleg nem csak egyszer.Viszont veled mostantól nem.Most utoljára bocsáss meg nekem, és én mindent helyrehozok.Ígérem.
Ez volt a a pillanat, amikor valami megtört.Ígérem.Hányszor visszhangzott a fejemben ez a szó.2 éven keresztül nem volt olyan nap, amikor ne idéztem volna fel búcsúnk perceit.Ahogy ott álltam Liammel szemben, lepergett előttem valamennyi közös emlékünk.A veszekedéseken keresztül, egészen a békülésekig.Ekkor ébredtem rá, hogy ez az, ami miatt olyan üresnek éreztem az életem itt.Mert ezek mind kimaradtak belőle.Ezek az élmények, amik olykor bosszantónak tűnhettek, most mégis kincset érnek, és bármit is mondok, mutatok másoknak, én ezekhez foggal-körömmel ragaszkodom, s megőrzöm őket a szívemben.Örökké.
-Hiányoztál - néztem fel rá könnyes szemmel.
-Végre - terült el az arcán egy megkönnyebbült mosoly.
********
-Hogy állsz? - lépett be az ajtómon egy rövid kopogtatást követően Cory.
-Mindjárt készen vagyok - legyintettem.
-Jó, csak ennyit akartam - mosolyodott el, s elhagyta a szobát.
Odasétáltam a szekrényemhez, és elkezdtem kiválogatni a szükséges a ruháimat.Éppen egy viszonylag hátulra szorult kupacot szedtem ki, amikor kezem beleütközött valamibe.Összeráncolt szemöldökkel pakoltam el a közeléből, hogy szemügyre vehessem az "akadályt".Ahogy az utolsó zavaró tényező is lekerült róla, szembetaláltam magam azzal, amit kereken 2 éve rejtettem ide.Óvatosan kiemeltem a kartondobozt a szekrény hátuljából, és letettem az ágyamra.Felültem mellé, lábaim törökülésbe húztam fel, és könnyeimmel küszködve vettem a kezembe az első tárgyat, ami a doboz tartalmának tetején helyezkedett el.Egy fénykép volt az.Liammel a kertünkben ültünk az egyik nyár elején.Milyen régen volt már.Óvatosan félretettem a képet, s elmerültem az "emlékeimben".Minden előkerült onnan, amim valaha volt Liammel kapcsolatban.Szülinapi ajándékok, fotók, apróságok, stb.Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem emlékszem erre a dobozra.Nagyon is jól emlékszem.Hiszen én rejtettem ide, azon a napon, amikor biztossá vált számomra, hogy nem fog keresni engem.Kutatásomat egy halk kopogás zavarta meg.
-Gyere! - szóltam, és sóhajtva félretoltam a dobozt.
-Készen vagy már? - kérdezte türelmetlenül Liam.
-Aha, persze - hajoltam le, és összehúztam a bőröndöm cipzárját.
-Minden oké? - fürkészte az arcom gyanakodva.
-Hogyne - bólintottam. - Mehetünk.
-Az micsoda? - akadt meg a tekintete a "kincsesládámon", mire én csak rámutattam a dobozra, hogy nézze meg, ha kíváncsi rá. - Te képes voltál ezeket mind elhozni? - hitetlenkedett rövid hallgatás után, miközben épp egy plüsskutyát forgatott a kezei között.
-Úgy gondoltam, egyszer még biztos jól fog jönni - vontam meg a vállam. - És milyen igazam volt.
-Meddig fogod még ezt felemlegetni? - tette le a dobozt.
-Amíg jóvá nem teszed - közöltem.
-Oké, vettem - felelte halkan.
********
-Mikor érünk már oda? - szenvedtem útközben.
-Aly... - fordult hátra Liam az anyósülésről. - 20 perce megyünk.
-És? - rántottam meg a vállam.
-Hagyjuk - legyintett mosolyogva.
Nem sokkal később a sofőr leparkolt egy egészen nyugodt, barátságos utcában.Kikászálódtam a hátsó üléséről, majd követtem Liamet a ház bejáratához.
-Csak utánad - lökte be az ajtót.Kissé megilletődve ugyan, de szót fogadva neki, beléptem.
-Na végre, azt hittük mér sose jöttök meg! - tűnt fel előttem teljesen váratlanul egy fiú.Kicsit ismerős volt az arca, talán a banda egyik tagja lehet.
-Hoztatok kaját, ugye? - ugrott elénk hirtelen egy szöszi is, őt pedig még további 2 srác követte.
-Hahó, senkit nem érdekel, hogy Aly-ért mentem? - rázta a fejét Liam.
-Nem, de nem is baj - szabadkoztam. - Én felmegyek a szobámba, és szépen meghúzódok a háttérben.Nekem már az is bőven elég, hogy nem kell abban a palotában lennem.
Ezzel pedig elindultam felfelé a lépcsőn, és alig vártam, hogy végre egy kicsit kikapcsolódjak.
2013. február 2., szombat
# Chapter 4 ~ I lied...
Sziasztok!
Megérkezett a 4.fejezet is, remélem sikerült vele elnyernem a tetszéseteket :) Kérlek szépen benneteket, kommenteljetek és nyomjatok vélemény-gombot is, ha lehet! Köszönöm <3
Btw.: Nézzetek be az új blogomra :)) --> alice in ωonderland ~ I'll take a stand until the end...
alice. ~
Megérkezett a 4.fejezet is, remélem sikerült vele elnyernem a tetszéseteket :) Kérlek szépen benneteket, kommenteljetek és nyomjatok vélemény-gombot is, ha lehet! Köszönöm <3
Btw.: Nézzetek be az új blogomra :)) --> alice in ωonderland ~ I'll take a stand until the end...
alice. ~
Csak futottam.A hűvös szél erőteljesen csapkodta a hajam az arcomba, de pillanatnyilag nem izgatott.Fogalmam sem volt, hova megyek, csak egyet tudtam.El innen.Egyedül akartam lenni.Egyedül a gondolataimmal.El sem tudom hinni, hogy képes volt erre.Az, hogy ígéretének ellenére sem látogatott meg engem, az egy dolog.Egy csekélység ehhez képest.És én még azt sem emlegettem fel soha.Nem zaklattam, nem hívogattam.Bárki kérdezett vele kapcsolatban, azt feleltem, jól vagyok.Ez volt életem legnagyobb hazugsága.Sosem voltam jól.Ahogy betettem a lábam ebbe a palotába, az életem 180 fokos fordulatot vett.Semmi sem volt már olyan, mint régen.Vissza akarom kapni azokat az időket.A reggeli veszekedések Liammel, a csipkelődései, a megjegyzései.Egyszerűen csak Ő.
Kisírt, könnyes szemekkel sétáltam be a parkba.Nem egy ember bámult meg engem, és ennek több oka is van.Az egyik, hogy nem nézhetek ki túl bizalomgerjesztően.A másik pedig nemes egyszerűséggel a kilétem.
Én azonban figyelmen kívül hagytam ezeket, s reményvesztetten rogytam le a legközelebbi padra.Fejemet a kezeimbe temettem, és igyekeztem kontrollálni előtörni készülő könnyeim.
-Te jó ég, és ő hercegnő? - ütötte meg a fülem egy beszélgetésfoszlány.
-Ja.Gondolom apuci nem vette meg a legújabb ruhát - válaszolt egy másik lány.
Bár szavaik kissé gyenge pontként értek, sikerült türtőztetnem magam.Ez az, amit ki nem állhatok.Ha elítélnek.Nem csak engem, természetesen bárkit.Őszintén.Miért jó ez nekik?Életükben egyszer látnak, és rögtön alkotnak rólam egy véleményt.Beskatulyáznak.És mindezt csak azért, mert van egy szörnyű hibám, mégpedig az örökségem.Legszívesebben néha egész egyszerűen kifutnék a tulajdon életemből.Visszamennék Karenhez, Wolverhamptonba.Ott minden olyan jó volt.Akkor még nem becsültem meg, hiszen nem tudhattam, hogy egyszer véget ér.
Hallottam, hogy valaki leül mellém, de nem igazán érdekelt.
-Szia - köszönt.
-Szia - dünnyögtem.
-Te vagy Alicia, igaz?
-Igen, én - válaszoltam kelletlenül. - Ha esetleg kritizálni akarsz, csak nyugodtan.De nem tekerhetnénk ahhoz a részhez, ahol közlöm, hogy nem érdekel, te pedig elmész?
-Minden rendben van? - felelte meglepetten. - Nem bántani akarlak, csak megláttalak, és meg szerettem volna kérdezni, hogy jól vagy-e.
-Ó - haraptam az ajkamba.Mekkora tapló vagyok. - Bocsánat, nem szándékosan szóltam be, csak ideges vagyok kicsit.
-Semmi baj - mosolygott rám kedvesen. - Mi a baj?
-Öhm..az igazából magányügy... - magyaráztam.
-Értem én - rántotta meg a vállát. - Amúgy láttalak a TV-ben.Illetve, nem téged, hanem egy hozzád nagyon hasonló lányt.Ashleynek hívják.Ismered?
Most erre mit mondjak?Hogy nagyon nem Ashleynek hívják?Hogy az a lány én vagyok, Liam pedig hazudott?Nem, bármennyire is haragszom rá, ezt nem tehetem meg vele, még ha igazam is lenne.
-Nem, nem ismerem - motyogtam teljesen megsemmisülten.
********
-Muszáj ezt? - húztam el a számat, miközben a stylistunk, Claire a kényelmetlen báli ruhámat igazgatta rajtam.
-Hogyne - felelte. - Hiszen hogyan lehetnél tökéletesebb hercegnő, ha nem egy ilyen gyönyörű ruhában?
-Ki mondta, hogy tökéletes hercegnő akarok lenni? - néztem rá értetlenül. - Vagy egyáltalán bármelyik a kettő közül?
-Aly drágám - simította meg anya a vállam. - Kérlek bírd ki azt az időt, ameddig ezt felpróbálod, és holnap felveszed!Ígérem, utána látnod sem kell többet.
-Jó, de ez az egész attól még nem fog elmúlni - méltatlankodtam.
-Úgy hiszem, ezt már alaposan megbeszéltük 2 évvel ezelőtt - vetett rám egy szúrós pillantást.
-Persze, persze - legyintettem fáradtan.
-Akkor most hagyod Claire-nek, hogy befejezze a ruhádat?
-Van más választásom? - vontam fel a szemöldököm.
-Nincs - mosolygott, mire sóhajtva visszafordultam Claire felé, és unottan bámulva magam elé, vártam, hogy készen legyen.
********
-Kezdődik a rémálom - súgtam oda Cory-nak, amikor megérkeztek a bál legelső vendégei.
-Mi olyan rossz ebben? - fordult felém. - Alig pár óra, ki lehet bírni.
-Nem neked kell beszélgetned velük, és jópofiznod állandóan - válaszoltam.
-Ahhoz képest az utóbbi eléggé megy - jegyezte meg vigyorogva.
-Köszi - nevettem fel halkan.A következő pillanatban teljesen váratlanul hozzánk lépett egy körülbelül 30 éves nő.
-Alicia, mekkorát nőttél, fel sem ismertelek! - fordult kitörő lelkesedéssel Cory-hoz.
-Khm.. - köszörültem meg a torkom. - Én vagyok Alicia.
-Ó, ezer bocsánat édesem - tördelte a kezeit zavartan.Tessék, erről beszéltem.Egyáltalán tudják, hogy hogy nézek ki, vagy csak a nevemet hallották eddig?Sőt, sokan még talán azt sem...
-Örvendek, Miss Carter - biccentett mosolyogva egy férfi. - Marcus vagyok.
-Részemről a szerencse - ráztam meg a kezét.
És ez még így ment egy jó darabig.Egészen pontosan másfél óráig.Akkor azonban minden a feje tetejére állt, pedig csupán egy személy érkezett.Ő azonban hozott magával mindent.Fájdalmat, emlékeket, ígéreteket, hazugságokat, de legfőképpen merő kíváncsiságot.
-Szia - állt meg előttem zavartan.
-Mit keresel te itt? - kérdeztem hűvösen.
2013. január 25., péntek
# Chapter 3 ~ You screwed me over
Hello!
Megérkezett a 3.fejezet! Remélem tetszik, komizzatok, nyomjatok vélemény-gombot! ;) alice. ~
-Minden rendben van, Aly? - kérdezte óvatosan Cordelia, aki az ágyam szélén ült, és díszeket válogatott.Tulajdonképpen, pár perccel ezelőtt még én is ezt tettem, csak aztán elbambultam és azóta csak bámulom a hófehér falat, amivel pontosan szemben helyezkedtem el.
-Persze, Cory. - bólintottam, és, hogy így visszazökkentem, segítettem neki.
Azonban nem az volt az igazság, amit barátnőmnek mondtam.Igen, a barátnőm.Amikor anno 2 évvel ezelőtt beköltöztem ebbe a palotába, ő vezetett körbe, és egy idő után nagyon jóba lettünk.Ugyanis ő - mint kiderült - gyerekkora óta itt él.A sztorija röviden annyi, hogy a családja már a születése előtt is elég szegény volt, de ahogy ő világra jött, végképp megromlott a helyzet.Nem tudták eltartani.A szülei segítséget kértek anyuéktól, akik befogadták Cory-t, a szülők pedig szintén a palotában dolgoznak.Ja, amúgy.Anyáékkal rendeződött mindenfajta konfliktusom, tényleg mindenben támogatnak engem, ahogy idekerülésemkor megígérték.Bármikor számíthatok rájuk, ellentétben egy bizonyos személlyel.Akinek szavai még mindig a fülemben csengenek."Bármikor felhívhatsz.Eljövök hozzád, amikor csak akarod.Egy szavadba kerül.Megígérem."
Ahogy felidézem ezeket a keservesen rövid perceket, amikor ezek elhangzottak, akaratlanul is könny szökik a szemembe.Hiányzik.Pedig nem szabadna hiányolnom.Hiszem átvert.Egyszer sem látogatott meg engem.Mióta sikeres, népszerű lett a bandájával, nem is kíváncsi rám.
Lehajtott fejemmel próbáltam leplezni szomorúságomat; nem hiányzott, hogy Cory kiborulni lásson.Ismét.Csakhogy nem vagyok túl jó színésznő.Hamar kiszúrta hirtelen hangulatváltozásomat, az okát pedig értelemszerűen tudta.Hiszen éppen elégszer regéltem már el neki a "Liam-sztorit", és megannyiszor rágtuk már át együtt a történteket.Bőven elég volt ahhoz, hogy felismerje, jó párszor előforduló letöréseimet.
-Öhm...megfeledkeztem róla, hogy anyukád megkért valamire.. - hebegte, csak hogy valami indokot találjon.Tudta, hogy egyedül szeretnék lenni. - Majd jövök.
Azzal sietősen elhagyta a szobát.Mivel magamra maradtam, éreztem, hogy kissé megkönnyebbülök.No, nem arról van szó, hogy nem szeretem barátnőm társaságát, csak néha jól esik egy kis magány.Amit egyébként alapjába véve nem szeretek, ugyanis eléggé társasági ember vagyok.Ez már csak azért is pech, mert kizárólag felszínes barátságaim voltak eddig, - leszámítva Cory-t - amik idekerülésemkor egytől-egyig megszakadtak.Mindegy, ez van.
Lassan odasétáltam a szekrényemhez, és kezembe vettem egy fejjel lefelé fordított képet, amihez bő másfél éve hozzá sem értem.Egyszerűen fájt ránézni.Visszarántott engem a múltba; abba az időbe, amikor még minden annyira rendben volt.Ennek hatására pedig azonnal összefacsarodott a szívem.Ha akkor kívánhattam volna, egészen biztos vagyok benne, hogy megteszem.Mindenki azt hiszi, hercegnőnek lenni olyan nagyszerű dolog, amolyan "valóra vált álom"-féleség.Csakhogy ez egy elég felületes megállapítás.Ugyanis én most mindennél jobban szeretnék visszamenni az időben.Csak arra az egy napra, amikor eldöntöttem, hogy idejövök.Amikor megfogadtam Liam tanácsát.Ha csak visszatekerhetném az időt, ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy eszembe sem jutna betenni a lábam ebbe a palotába.Soha.
Az erkélyen álltam, a korlátra támaszkodva.Ahogyan Liammel tettük kereken 2 éve.Így könyököltem, közben pedig szememmel a kép üvegén végigcsorduló könnyeimet követtem.
********
-Egy kicsit lejjebb.Elég ferde. - próbálkozott anyu.Na, igen.Egy bál lesz valamelyik nap, így a mi feladatunk, hogy feldíszítsük az egyik termet.Ezért tehát anya dirigál, én meg igazgatom a terjedelmes selyemanyagot.Éljen a munkamegosztás!
-Nem, ez így nem jó!Nagyon fent van, ráadásul mindkét oldal. - tűnődött Cory, mire én sóhajtva igyekeztem létrástól arrébb szenvedni magam.
-Igen, az egészet le kéne hozni. - folyt bele a vitába apu.
-Most akkor mi van? - fordultam meg értetlenül.
-Mindegy, szívem, inkább hagyd!Majd apád megcsinálja. - legyintett anyu.
-Mindenki jobban jár. - vigyorgott Cory.
-Köszi. - biccentettem felé gúnyosan, miközben végre valahára stabil talajra léptem. - Szóóval, mit csináljak?
-Hozd be a terítőket a lépcső mellől!Tudod, azokban a nagy dobozokban. - magyarázta anya.
-Persze, tudom. - indultam el.
Csak azt nem értem, minek kell egy halom idegent meghívni, csupán azért, mert hozzánk hasonlóan nevezhetjük őket 'jómódúak'-nak.Miért nem elég, ha egyedül a családunk látogat meg minket karácsonykor?Vagy én már azt sem bánnám, ha nem csak akkor jönnének, hanem többször.De inkább, mint hogy egy csomó vadidegen, akikkel még beszélgetni sem lehet.Bőven elég, ha annyit megemlítek, hogy a párbeszéd után állandóan fel kell őket világosítanom, hogy nem Alisonnak hívnak, nem 17 éves vagyok, és nem Washingtonból jöttem.Na, most már szerintem étitek, miről beszélek.
********
Alig fél órája, hogy a dekorálás végére értünk.Illetve, elnézést.Nem értünk még teljes mértékben a végére, egy kicsi még hátravan, de azt majd holnap összedobjuk.
Éppen egy régi fotóalbumot bújtam, amikor valaki erőteljesen belökte az ajtóm.A hirtelen mozdulattól összerezzentem, és vadul kalapáló szívvel néztem fel.
-Benne vagy a TV-ben! - mondta izgatottan Cory.
-És? - vontam fel a szemöldököm.Gondolom a legutóbbi ruhakölteményemet kritizálják, vagy esetleg az vesézik ki, hogy minek vagyok ebben a palotában, amikor még simán az iskolapadban kéne ülnöm, és nem habos-babos ruhákban pompázni.
-Neem, Liam beszél rólad.
-Tessék? - kaptam fel a fejem.
Erre mindketten levágtattunk a nappaliba, ahol anyuék már a kanapén ültek, és a készüléket bámulták.A képernyőn egy közös képünk volt kivetítve.Liam 15 éves volt, én pedig 13.Istenem, de régen volt már.
-Megkérdezhetem, hogy ki ez a fiatal lány? - érdeklődött a műsorvezető.
-Öhm..ő egy régi barátom. - motyogta Liam, én pedig elkerekedett szemekkel meredtem magam elé.Mi van?!Mi az, hogy egy régi barátja?Az unokahúga vagyok!
-Értem.A barátnőd volt, esetleg? - kíváncsiskodott tovább a nő.
-Dehogy.
-És van valami különleges oka annak, hogy ez a hölgy kísértetiesen hasonlít Alicia hercegnő fiatal énjére? - kérdezte.Na, ebbe beletrafált.
-Biztosan, de én nem tudok róla.Ő nem Aly! - közölte, majd zavartan megköszörülte a torkát. - Illetve Alicia.
-Ó, akkor már minden világos.Szabad tudnom, hogy hívják?
-Ashley.
Ingerülten a távirányító felé nyúltam, majd egy laza mozdulattal elhallgattattam Liamet.Mindhárman engem figyeltek.A szüleim, és Cory is.Vettem egy mély levegőt, majd minden hang nélkül sarkon fordultam, és kiléptem a bejárati ajtón, hogy kissé kiszellőztessem a fejem.Még mindig nem tudtam elhinni.Letagadott.
Megérkezett a 3.fejezet! Remélem tetszik, komizzatok, nyomjatok vélemény-gombot! ;) alice. ~
-Persze, Cory. - bólintottam, és, hogy így visszazökkentem, segítettem neki.
Azonban nem az volt az igazság, amit barátnőmnek mondtam.Igen, a barátnőm.Amikor anno 2 évvel ezelőtt beköltöztem ebbe a palotába, ő vezetett körbe, és egy idő után nagyon jóba lettünk.Ugyanis ő - mint kiderült - gyerekkora óta itt él.A sztorija röviden annyi, hogy a családja már a születése előtt is elég szegény volt, de ahogy ő világra jött, végképp megromlott a helyzet.Nem tudták eltartani.A szülei segítséget kértek anyuéktól, akik befogadták Cory-t, a szülők pedig szintén a palotában dolgoznak.Ja, amúgy.Anyáékkal rendeződött mindenfajta konfliktusom, tényleg mindenben támogatnak engem, ahogy idekerülésemkor megígérték.Bármikor számíthatok rájuk, ellentétben egy bizonyos személlyel.Akinek szavai még mindig a fülemben csengenek."Bármikor felhívhatsz.Eljövök hozzád, amikor csak akarod.Egy szavadba kerül.Megígérem."
Ahogy felidézem ezeket a keservesen rövid perceket, amikor ezek elhangzottak, akaratlanul is könny szökik a szemembe.Hiányzik.Pedig nem szabadna hiányolnom.Hiszem átvert.Egyszer sem látogatott meg engem.Mióta sikeres, népszerű lett a bandájával, nem is kíváncsi rám.
Lehajtott fejemmel próbáltam leplezni szomorúságomat; nem hiányzott, hogy Cory kiborulni lásson.Ismét.Csakhogy nem vagyok túl jó színésznő.Hamar kiszúrta hirtelen hangulatváltozásomat, az okát pedig értelemszerűen tudta.Hiszen éppen elégszer regéltem már el neki a "Liam-sztorit", és megannyiszor rágtuk már át együtt a történteket.Bőven elég volt ahhoz, hogy felismerje, jó párszor előforduló letöréseimet.
-Öhm...megfeledkeztem róla, hogy anyukád megkért valamire.. - hebegte, csak hogy valami indokot találjon.Tudta, hogy egyedül szeretnék lenni. - Majd jövök.
Azzal sietősen elhagyta a szobát.Mivel magamra maradtam, éreztem, hogy kissé megkönnyebbülök.No, nem arról van szó, hogy nem szeretem barátnőm társaságát, csak néha jól esik egy kis magány.Amit egyébként alapjába véve nem szeretek, ugyanis eléggé társasági ember vagyok.Ez már csak azért is pech, mert kizárólag felszínes barátságaim voltak eddig, - leszámítva Cory-t - amik idekerülésemkor egytől-egyig megszakadtak.Mindegy, ez van.
Lassan odasétáltam a szekrényemhez, és kezembe vettem egy fejjel lefelé fordított képet, amihez bő másfél éve hozzá sem értem.Egyszerűen fájt ránézni.Visszarántott engem a múltba; abba az időbe, amikor még minden annyira rendben volt.Ennek hatására pedig azonnal összefacsarodott a szívem.Ha akkor kívánhattam volna, egészen biztos vagyok benne, hogy megteszem.Mindenki azt hiszi, hercegnőnek lenni olyan nagyszerű dolog, amolyan "valóra vált álom"-féleség.Csakhogy ez egy elég felületes megállapítás.Ugyanis én most mindennél jobban szeretnék visszamenni az időben.Csak arra az egy napra, amikor eldöntöttem, hogy idejövök.Amikor megfogadtam Liam tanácsát.Ha csak visszatekerhetném az időt, ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy eszembe sem jutna betenni a lábam ebbe a palotába.Soha.
Az erkélyen álltam, a korlátra támaszkodva.Ahogyan Liammel tettük kereken 2 éve.Így könyököltem, közben pedig szememmel a kép üvegén végigcsorduló könnyeimet követtem.
********
-Egy kicsit lejjebb.Elég ferde. - próbálkozott anyu.Na, igen.Egy bál lesz valamelyik nap, így a mi feladatunk, hogy feldíszítsük az egyik termet.Ezért tehát anya dirigál, én meg igazgatom a terjedelmes selyemanyagot.Éljen a munkamegosztás!
-Nem, ez így nem jó!Nagyon fent van, ráadásul mindkét oldal. - tűnődött Cory, mire én sóhajtva igyekeztem létrástól arrébb szenvedni magam.
-Igen, az egészet le kéne hozni. - folyt bele a vitába apu.
-Most akkor mi van? - fordultam meg értetlenül.
-Mindegy, szívem, inkább hagyd!Majd apád megcsinálja. - legyintett anyu.
-Mindenki jobban jár. - vigyorgott Cory.
-Köszi. - biccentettem felé gúnyosan, miközben végre valahára stabil talajra léptem. - Szóóval, mit csináljak?
-Hozd be a terítőket a lépcső mellől!Tudod, azokban a nagy dobozokban. - magyarázta anya.
-Persze, tudom. - indultam el.
Csak azt nem értem, minek kell egy halom idegent meghívni, csupán azért, mert hozzánk hasonlóan nevezhetjük őket 'jómódúak'-nak.Miért nem elég, ha egyedül a családunk látogat meg minket karácsonykor?Vagy én már azt sem bánnám, ha nem csak akkor jönnének, hanem többször.De inkább, mint hogy egy csomó vadidegen, akikkel még beszélgetni sem lehet.Bőven elég, ha annyit megemlítek, hogy a párbeszéd után állandóan fel kell őket világosítanom, hogy nem Alisonnak hívnak, nem 17 éves vagyok, és nem Washingtonból jöttem.Na, most már szerintem étitek, miről beszélek.
********
Alig fél órája, hogy a dekorálás végére értünk.Illetve, elnézést.Nem értünk még teljes mértékben a végére, egy kicsi még hátravan, de azt majd holnap összedobjuk.
Éppen egy régi fotóalbumot bújtam, amikor valaki erőteljesen belökte az ajtóm.A hirtelen mozdulattól összerezzentem, és vadul kalapáló szívvel néztem fel.
-Benne vagy a TV-ben! - mondta izgatottan Cory.
-És? - vontam fel a szemöldököm.Gondolom a legutóbbi ruhakölteményemet kritizálják, vagy esetleg az vesézik ki, hogy minek vagyok ebben a palotában, amikor még simán az iskolapadban kéne ülnöm, és nem habos-babos ruhákban pompázni.
-Neem, Liam beszél rólad.
-Tessék? - kaptam fel a fejem.
Erre mindketten levágtattunk a nappaliba, ahol anyuék már a kanapén ültek, és a készüléket bámulták.A képernyőn egy közös képünk volt kivetítve.Liam 15 éves volt, én pedig 13.Istenem, de régen volt már.
-Megkérdezhetem, hogy ki ez a fiatal lány? - érdeklődött a műsorvezető.
-Öhm..ő egy régi barátom. - motyogta Liam, én pedig elkerekedett szemekkel meredtem magam elé.Mi van?!Mi az, hogy egy régi barátja?Az unokahúga vagyok!
-Értem.A barátnőd volt, esetleg? - kíváncsiskodott tovább a nő.
-Dehogy.
-És van valami különleges oka annak, hogy ez a hölgy kísértetiesen hasonlít Alicia hercegnő fiatal énjére? - kérdezte.Na, ebbe beletrafált.
-Biztosan, de én nem tudok róla.Ő nem Aly! - közölte, majd zavartan megköszörülte a torkát. - Illetve Alicia.
-Ó, akkor már minden világos.Szabad tudnom, hogy hívják?
-Ashley.
Ingerülten a távirányító felé nyúltam, majd egy laza mozdulattal elhallgattattam Liamet.Mindhárman engem figyeltek.A szüleim, és Cory is.Vettem egy mély levegőt, majd minden hang nélkül sarkon fordultam, és kiléptem a bejárati ajtón, hogy kissé kiszellőztessem a fejem.Még mindig nem tudtam elhinni.Letagadott.
2013. január 17., csütörtök
# Chapter 2 ~ I'm sick of this
Hello!
Itt van a 2.fejezet is.Ha kérhetem, kommenteljetek és nyomjátok meg alul valamelyik vélemény-gombot.Köszönöm :)) <3 alice. ~
Nyűgösen rántottam le magamról a takarót, de kezem azonnal az arcom elé kaptam, ugyanis a napsugarak bántották a szemem.Főleg egy ilyen szörnyű éjszaka után.Nem tudom kiverni a fejemből azt az átkozott levelet.Egy kérdés zakatol folyamatosan a fejemben.Miért?
Morcosan tápászkodtam fel az ágyamból és komótosan a tükör elé ballagtam.Na, a maradék életkedvem is elpárolgott, ahogy farkasszemet néztem a tükörképemmel.Egy holtsápadt, kócos, bedagadt szemű lány bámult rám.Remélem anyuék örülnek, hogy érzelmi roncsot csinálnak egyszem lányukból.Hatalmas sóhajjal kiléptem az ajtómon és levonszoltam magam a konyhába.
-Uhh. - ez volt Liam össz reakciója, amikor leültem vele szemben az asztalhoz.
-Ne mondj semmit, kérlek! - könyörögtem neki.Rendes volt tartotta magát, én pedig nekiláttam a reggelimnek.Kerek egy percig bírta.
-Nem kötelező menned.A te döntésed. - szólt halkan. - De jól jegyezd meg, én mindig támogatni foglak.Ahogy te is támogattál engem 2 évvel ezelőtt az X-Faktorban.
-Miért érzem úgy, hogy el akarsz mondani valamit? - húztam össze a szemem gyanakodva.
-Mert el akarok mondani valamit. - adta meg az egyértelmű választ. - Jelentkeztem az X-Faktorba.Megint.Nem adom fel.
-Ez tök jó. - mosolyogtam őszintén.Nekem teljesen természetes, hogy mellette állok, ha valaminek nekifog.Nos, úgy tűnik neki nem, ugyanis hitetlenkedve nézett rám. - Most mi van?
-Te...nem haragszol?
-Miért haragudnék? - értetlenkedtem.
-Csak mert, itt van ez a hercegnős cucc is, és most bejelentem, hogy újra megpróbálkozok az X-Faktorral, ami plusz meló...
-Tehetséges vagy.Esélyes lennél, nem foglak visszatartani.
-Mióta vagy ilyen figyelmes? - kérdezte vigyorogva.
-Ja, nem tudom. - rántottam meg a vállam. - De hogy egy kicsit önmagam is legyek, csak úgy közölném, hogy ha te majd tarolsz, akkor eldicsekedhetek vele, hogy van egy menő és őrülten tehetséges uncsitesóm.
-Na, és ez mi lesz majd ahhoz képest, hogy hercegnőként vonulsz végig mindenhol? - kontrázott.
-Honnan tudod, hogy elvállalom?
-Ismerlek.
-Oké. - bólintottam. - Akkor megegyezünk, hogy te viszel engem a backstagebe, én meg majd meghívlak, hogy keringőzz velem a palotában.
-Kihívás elfogadva. - nyújtotta a kezét Liam, én pedig megráztam azt.
Lehet, hogy hülyeség, lehet, hogy szánalmas a viselkedésünk, de mi mindig ilyenek voltunk.Mi mindketten ilyenek vagyunk, és ez köt minket annyira egymáshoz.
Hosszas hallgatás következett, amit szokás szerint én törtem meg.
-Te mit tennél a helyemben? - emeltem fel a fejem kétségbeesetten.
-Mármint, ha a szüleim felhívnának és közölnék, hogy hercegnő vagyok? - vonta fel a szemöldökét, mire hangosan felnevettem.
-Veled nem lehet értelmesen beszélgetni. - állapítottam meg.
-Dehogynem. - kelt vitába. - Szóval.Én nem szeretnék ebbe belefolyni.Nem szólok bele, nem zavarlak össze.Erről neked kell döntened.
-Liam. - szóltam fáradtan. - Az egyedüli dolog, amiről már döntöttem az, hogy a segítségedet fogom kérni.Bármit mondasz, elfogadom.Én már teljesen tanácstalan vagyok, fogalmam sincs, mit csináljak.
-Hát jó.De előre szólok, te akartad. - emlékeztetett. - Szerintem menj el Londonba.Beszélj a szüleiddel, mondd meg, hogy mit gondolsz erről.És legalább próbáld meg ezt az egészet!Mit veszíthetsz vele?Amúgy sem vagy oda bezárva, bármikor visszajöhetsz.De ez csak az én véleményem.
Ahogy átgondoltam szavait, rádöbbentem, hogy igaza van.Mi van, ha mégsem lesz olyan szörnyű, mint ahogy bemesélem azt magamnak?Lehet, ha életem egyik legjobb döntése lesz ez.Vagy nem, de az már más kérdés.
-Köszönöm. - mosolyodtam el hálásan.
-Te megfogadod az én tanácsom? - kerekedett el a szeme.
-Azt egy szóval sem mondtam. - vigyorogtam rá. - De egyénként ja, megfogadom.
-Hogy-hogy? - érdeklődött.
-Mert igazad van. - néztem mélyen a szemébe, és úgy éreztem, ez egy igazán megható pillanat.
-Na, ezt fel kellett volna venni. - csapta agyon a varázst. - Mikor mondtad te ezt nekem utoljára?Egyáltalán mondtad valaha?
-Először és utoljára. - bólintottam.
-Ezt megbeszéltük. - biccentett komoran.A következő másodpercben teljesen egyszerre tört ki mindkettőnkből a nevetés.Tény, hogy nem gyakran adok igazat Liamnek, úgyhogy ez egy ritka pillanat volt. - De komolyan.Miért van az, hogy a legapróbb dolgokra az istenért sem tudlak rávenni, ebben meg egyetértesz velem?
-Mert azok a kis dolgok nem érnek meg akkora fejtörést. - vontam meg a vállam.
-És már bölcs is. - csóválta meg a fejét Liam szórakozottan. - Talán tényleg neked való ez a hercegnősdi.
-Beszéljünk másról. - kértem, de közben egy apró mosoly bujkált az arcomon.
********
-Bármi baj van, csak szólj, oké? - ígértette meg velem Liam.Vagy századszorra.Mintha nem is a tulajdon szüleimhez, hanem egy vadidegen házaspárhoz készülnék.Bár, sajnos az esetemben ez a kettő eléggé összefolyik.Mindegy, ez van.
-Persze, szólni fogok. - sóhajtottam.És még tovább fárasztott a gondolataival, egészen addig, amíg a palotához nem értünk.Akkor abbahagyta.
A csomagjaimmal együtt felsétáltunk a hatalmas kőlépcsőn, és megálltunk az őrök előtt.Egy rövid magyarázattal tartoztunk, hogy pontosan kik vagyunk, mit akarunk, stb.Na, anyuéknak aztán nem kell aggódniuk a biztonságuk miatt.Be kell vallanom, nagyon ideges voltam.Olyan rég láttam már a szüleimet.
Ahogy beléptünk az óriási kapun, egyenesen szembetaláltam magam Velük.Mindketten ki voltak öltözve, én pedig úgy éreztem, nem ez volt a legjobb alkalom, hogy kipróbáljam a legújabb összeállításom, ami egy kapucnis pulcsiból, egy csőfarmerből és tornacipőből állt.Áhh, ennyi baj legyen.
-Alicia! - szólított meg kedvesen anya, majd közelebb lépett hozzám, és megölelt.Ezután apu következett, tőle is kaptam egy nagy ölelést. - Kislányom, nézd meg a szobádat, Cordelia elkísér. - mutatott egy nagyon fiatal, körülbelül 16-17 éves lány felé.
-Rendben. - bólintottam, és elindultam Cordelia felé.
-Kövessen hölgyem! - mosolygott rám.Megmarkoltam a táskáimat és elindultam utána a márványlépcsőn.Rögtön a folyosó elején kinyitott egy ajtót, és betessékelt.
-Úristen. - szaladt ki a számon.Mintha egy királyi filmbe csöppentem volna.Alapból nagyon tágas szoba volt, méretes baldachinos ággyal és egyéb bútorokkal.
-Az a gardróbja. - mutatott egy ajtó felé, ami az ágy mögött volt. - Az pedig az erkélyajtó. - tárta ki az említett nyílászárót.
-Hű. - képedtem el teljesen, amit Cordelia csak egy halvány mosollyal nyugtázott.
-Most magára hagyom, Alicia kisasszony, ha bármiben tudok segíteni, csak szóljon! - lépett a szobából kivezető ajtó felé.
-Öhm..várj Cordelia. - szóltam utána zavartan. - Esetleg tegezhetnélek?És te is szólíts csak Aly-nek, nem szeretem, ha magáznak.
-Rendben van, Aly. - biccentett kedvesen.
-Köszönöm. - mosolyodtam el megkönnyebbülve.Még egy pár percig nézelődtem az erkélyről, amikor halk kopogásra lettem figyelmes.Időm sem volt megfordulni, Liam máris belépett, kezében egy táskával.
-Ezt lent hagytad. - tette le az ágyam mellé.
-Köszi. - válaszoltam egyhangúan, mire a szemöldökét ráncolva mellém lépett.
-Minden oké? - érdeklődött.
-Persze.
-Naa. - nézett rám, és sütött róla, hogy nem hisz nekem. - Elég régóta ismerlek ahhoz, hogy tudjam, mikor hazudsz.
-Jó, oké. - adtam meg magam. - Hiányozni fog ez az egész.Te, Karen, Wolverhampton.Minden.
-Aly. - tekintetét az enyémbe fúrta. - Bármikor felhívhatsz.Eljövök hozzád, amikor csak akarod.Egy szavadba kerül.
-Tudom, de az mégsem olyan. - hajtottam le szomorúan a fejem.
-Hjajj, gyere ide, te bolond. - ölelt magához.Hihetetlenül jó érzés, hogy bátyám ugyan nincsen, viszont van helyette egy szuper unokatesóm, akire bármikor számíthatok.
-Megígéred, hogy nem fogsz cserbenhagyni? - toltam el magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni. - Hogy meg fogsz látogatni?
-Megígérem. - mosolygott rám, mire egy aprót sóhajtottam és egymás mellé könyököltünk az erkély korlátján, így bámultuk a tájat.
Itt van a 2.fejezet is.Ha kérhetem, kommenteljetek és nyomjátok meg alul valamelyik vélemény-gombot.Köszönöm :)) <3 alice. ~
Nyűgösen rántottam le magamról a takarót, de kezem azonnal az arcom elé kaptam, ugyanis a napsugarak bántották a szemem.Főleg egy ilyen szörnyű éjszaka után.Nem tudom kiverni a fejemből azt az átkozott levelet.Egy kérdés zakatol folyamatosan a fejemben.Miért?
Morcosan tápászkodtam fel az ágyamból és komótosan a tükör elé ballagtam.Na, a maradék életkedvem is elpárolgott, ahogy farkasszemet néztem a tükörképemmel.Egy holtsápadt, kócos, bedagadt szemű lány bámult rám.Remélem anyuék örülnek, hogy érzelmi roncsot csinálnak egyszem lányukból.Hatalmas sóhajjal kiléptem az ajtómon és levonszoltam magam a konyhába.
-Uhh. - ez volt Liam össz reakciója, amikor leültem vele szemben az asztalhoz.
-Ne mondj semmit, kérlek! - könyörögtem neki.Rendes volt tartotta magát, én pedig nekiláttam a reggelimnek.Kerek egy percig bírta.
-Nem kötelező menned.A te döntésed. - szólt halkan. - De jól jegyezd meg, én mindig támogatni foglak.Ahogy te is támogattál engem 2 évvel ezelőtt az X-Faktorban.
-Miért érzem úgy, hogy el akarsz mondani valamit? - húztam össze a szemem gyanakodva.
-Mert el akarok mondani valamit. - adta meg az egyértelmű választ. - Jelentkeztem az X-Faktorba.Megint.Nem adom fel.
-Ez tök jó. - mosolyogtam őszintén.Nekem teljesen természetes, hogy mellette állok, ha valaminek nekifog.Nos, úgy tűnik neki nem, ugyanis hitetlenkedve nézett rám. - Most mi van?
-Te...nem haragszol?
-Miért haragudnék? - értetlenkedtem.
-Csak mert, itt van ez a hercegnős cucc is, és most bejelentem, hogy újra megpróbálkozok az X-Faktorral, ami plusz meló...
-Tehetséges vagy.Esélyes lennél, nem foglak visszatartani.
-Mióta vagy ilyen figyelmes? - kérdezte vigyorogva.
-Ja, nem tudom. - rántottam meg a vállam. - De hogy egy kicsit önmagam is legyek, csak úgy közölném, hogy ha te majd tarolsz, akkor eldicsekedhetek vele, hogy van egy menő és őrülten tehetséges uncsitesóm.
-Na, és ez mi lesz majd ahhoz képest, hogy hercegnőként vonulsz végig mindenhol? - kontrázott.
-Honnan tudod, hogy elvállalom?
-Ismerlek.
-Oké. - bólintottam. - Akkor megegyezünk, hogy te viszel engem a backstagebe, én meg majd meghívlak, hogy keringőzz velem a palotában.
-Kihívás elfogadva. - nyújtotta a kezét Liam, én pedig megráztam azt.
Lehet, hogy hülyeség, lehet, hogy szánalmas a viselkedésünk, de mi mindig ilyenek voltunk.Mi mindketten ilyenek vagyunk, és ez köt minket annyira egymáshoz.
Hosszas hallgatás következett, amit szokás szerint én törtem meg.
-Te mit tennél a helyemben? - emeltem fel a fejem kétségbeesetten.
-Mármint, ha a szüleim felhívnának és közölnék, hogy hercegnő vagyok? - vonta fel a szemöldökét, mire hangosan felnevettem.
-Veled nem lehet értelmesen beszélgetni. - állapítottam meg.
-Dehogynem. - kelt vitába. - Szóval.Én nem szeretnék ebbe belefolyni.Nem szólok bele, nem zavarlak össze.Erről neked kell döntened.
-Liam. - szóltam fáradtan. - Az egyedüli dolog, amiről már döntöttem az, hogy a segítségedet fogom kérni.Bármit mondasz, elfogadom.Én már teljesen tanácstalan vagyok, fogalmam sincs, mit csináljak.
-Hát jó.De előre szólok, te akartad. - emlékeztetett. - Szerintem menj el Londonba.Beszélj a szüleiddel, mondd meg, hogy mit gondolsz erről.És legalább próbáld meg ezt az egészet!Mit veszíthetsz vele?Amúgy sem vagy oda bezárva, bármikor visszajöhetsz.De ez csak az én véleményem.
Ahogy átgondoltam szavait, rádöbbentem, hogy igaza van.Mi van, ha mégsem lesz olyan szörnyű, mint ahogy bemesélem azt magamnak?Lehet, ha életem egyik legjobb döntése lesz ez.Vagy nem, de az már más kérdés.
-Köszönöm. - mosolyodtam el hálásan.
-Te megfogadod az én tanácsom? - kerekedett el a szeme.
-Azt egy szóval sem mondtam. - vigyorogtam rá. - De egyénként ja, megfogadom.
-Hogy-hogy? - érdeklődött.
-Mert igazad van. - néztem mélyen a szemébe, és úgy éreztem, ez egy igazán megható pillanat.
-Na, ezt fel kellett volna venni. - csapta agyon a varázst. - Mikor mondtad te ezt nekem utoljára?Egyáltalán mondtad valaha?
-Először és utoljára. - bólintottam.
-Ezt megbeszéltük. - biccentett komoran.A következő másodpercben teljesen egyszerre tört ki mindkettőnkből a nevetés.Tény, hogy nem gyakran adok igazat Liamnek, úgyhogy ez egy ritka pillanat volt. - De komolyan.Miért van az, hogy a legapróbb dolgokra az istenért sem tudlak rávenni, ebben meg egyetértesz velem?
-Mert azok a kis dolgok nem érnek meg akkora fejtörést. - vontam meg a vállam.
-És már bölcs is. - csóválta meg a fejét Liam szórakozottan. - Talán tényleg neked való ez a hercegnősdi.
-Beszéljünk másról. - kértem, de közben egy apró mosoly bujkált az arcomon.
********
-Bármi baj van, csak szólj, oké? - ígértette meg velem Liam.Vagy századszorra.Mintha nem is a tulajdon szüleimhez, hanem egy vadidegen házaspárhoz készülnék.Bár, sajnos az esetemben ez a kettő eléggé összefolyik.Mindegy, ez van.
-Persze, szólni fogok. - sóhajtottam.És még tovább fárasztott a gondolataival, egészen addig, amíg a palotához nem értünk.Akkor abbahagyta.
A csomagjaimmal együtt felsétáltunk a hatalmas kőlépcsőn, és megálltunk az őrök előtt.Egy rövid magyarázattal tartoztunk, hogy pontosan kik vagyunk, mit akarunk, stb.Na, anyuéknak aztán nem kell aggódniuk a biztonságuk miatt.Be kell vallanom, nagyon ideges voltam.Olyan rég láttam már a szüleimet.
Ahogy beléptünk az óriási kapun, egyenesen szembetaláltam magam Velük.Mindketten ki voltak öltözve, én pedig úgy éreztem, nem ez volt a legjobb alkalom, hogy kipróbáljam a legújabb összeállításom, ami egy kapucnis pulcsiból, egy csőfarmerből és tornacipőből állt.Áhh, ennyi baj legyen.
-Alicia! - szólított meg kedvesen anya, majd közelebb lépett hozzám, és megölelt.Ezután apu következett, tőle is kaptam egy nagy ölelést. - Kislányom, nézd meg a szobádat, Cordelia elkísér. - mutatott egy nagyon fiatal, körülbelül 16-17 éves lány felé.
-Rendben. - bólintottam, és elindultam Cordelia felé.
-Kövessen hölgyem! - mosolygott rám.Megmarkoltam a táskáimat és elindultam utána a márványlépcsőn.Rögtön a folyosó elején kinyitott egy ajtót, és betessékelt.
-Úristen. - szaladt ki a számon.Mintha egy királyi filmbe csöppentem volna.Alapból nagyon tágas szoba volt, méretes baldachinos ággyal és egyéb bútorokkal.
-Az a gardróbja. - mutatott egy ajtó felé, ami az ágy mögött volt. - Az pedig az erkélyajtó. - tárta ki az említett nyílászárót.
-Hű. - képedtem el teljesen, amit Cordelia csak egy halvány mosollyal nyugtázott.
-Most magára hagyom, Alicia kisasszony, ha bármiben tudok segíteni, csak szóljon! - lépett a szobából kivezető ajtó felé.
-Öhm..várj Cordelia. - szóltam utána zavartan. - Esetleg tegezhetnélek?És te is szólíts csak Aly-nek, nem szeretem, ha magáznak.
-Rendben van, Aly. - biccentett kedvesen.
-Köszönöm. - mosolyodtam el megkönnyebbülve.Még egy pár percig nézelődtem az erkélyről, amikor halk kopogásra lettem figyelmes.Időm sem volt megfordulni, Liam máris belépett, kezében egy táskával.
-Ezt lent hagytad. - tette le az ágyam mellé.
-Köszi. - válaszoltam egyhangúan, mire a szemöldökét ráncolva mellém lépett.
-Minden oké? - érdeklődött.
-Persze.
-Naa. - nézett rám, és sütött róla, hogy nem hisz nekem. - Elég régóta ismerlek ahhoz, hogy tudjam, mikor hazudsz.
-Jó, oké. - adtam meg magam. - Hiányozni fog ez az egész.Te, Karen, Wolverhampton.Minden.
-Aly. - tekintetét az enyémbe fúrta. - Bármikor felhívhatsz.Eljövök hozzád, amikor csak akarod.Egy szavadba kerül.
-Tudom, de az mégsem olyan. - hajtottam le szomorúan a fejem.
-Hjajj, gyere ide, te bolond. - ölelt magához.Hihetetlenül jó érzés, hogy bátyám ugyan nincsen, viszont van helyette egy szuper unokatesóm, akire bármikor számíthatok.
-Megígéred, hogy nem fogsz cserbenhagyni? - toltam el magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni. - Hogy meg fogsz látogatni?
-Megígérem. - mosolygott rám, mire egy aprót sóhajtottam és egymás mellé könyököltünk az erkély korlátján, így bámultuk a tájat.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)